Az Ember, aki Játszott, nagyon értette a módját.

Mondhatnánk azt is, hogy csak a játékhoz értett igazán. Nem abban az értelemben, ahogy a vidám nagypapa minden kalapácsütéshez, vagy a metszőolló minden csattanásához fűz valami játékosat... nem, a mi emberünk tudott csak játszani is, haszontalanul, igazán, szívből, szenvedéllyel.

Esetében minden banális hasonlat az Örök Gyerekről, pláne gyermeki vonásokról teljesen méltatlan lenne.

Felnőtt volt, igazi felnőtt, aki játszik.

Persze játszani lehet egyedül, és lehet játszótársakkal... és talált is magának néha társakat, közepes, jó, vagy kitűnő játékosokat, akik mind azt állították, hogy ők is szívesen játszanak.

De aztán a közepesek kihullottak a rostán, ...