Körbe vagyok zárva! Ezzel hívott fel Zelma tegnap, de hiába, én tegnap egy barátommal fröccsöztem. Megbeszéltük előre, mindkettőnknek fontos volt. Az más kérdés, hogy vele meg éppen arról beszélgettünk a trendi roséfröccsök szüneteiben, hogy mennyire nem jó az érzéseinket visszafojtani és jófiúsan -jókislányként "viselkedni" magán- és hivatalos életünkben... Én mégis ezt kértem Zelmától, várjunk egy napot, ha körbe van zárva, nem fog az annyit változni, hogy ne érjen rá...
Nem is változott, mert ez volt az első mondata, amikor rányitottam a kislakásban: Körbe vagyok zárva!
Kénytelen voltam nyanyásan felvilágosítani, hogy bezártság ide-vagy oda, ne hagyja kilincsre a bejárati ajtót, kilophatják a cuccát, ...
Ott van bedobozolva... tudod, mi?
Könnyebb nélküle elviselni ... "a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet..."
És jaj annak, aki kiszabadíítja... és jaj nekem.