Most, hogy Zelmának szabad ugyan ennie, gyakorlatilag bármit, de egyelőre a szétszedett és összevarrt állapotok miatt az evés nehézségekbe ütközik, állandóan azon gondolkodik, mit ehetne. Vagy legalább ihatna. És iszik-eszik is, ha eszébe jut valami. Legalább annyit, mint egy normál hétköznapon, ha nem többet... Nem így volt egy hónapja, amikor az állandó fájdalmak és az émelygés, legeslegfőképpen a mindezek miatti elkeseredés elvette az étvágyát. A hűtőben hiába várt a gondosan előkészített húsleves, nem kívánt mást, csak aludni. Valahol a fájdalmak és bántalmak mögött akkor is érezte az éhséget, de nem evett, pedig technikailag talán könnyebben ment volna mint most... .
Végül nem a saját húsleves, hanem a külön neki hozott száraz sóssüti segített.
Lia szaladt fel vele egy reggel, munkába menet előtt.

Most azon gondolkodik, hogy is áll a vágyaival meg a korlátokkal meg a sütikkel... úgy általában.