...hát nevetség az élet, de komolyan...
Vajon találkoztok ott néha, az égi kávéházban? Leültök egy-egy kávéra? Cigaretta van-e ott? Lenéztek ide, az unokátokra, a lányotokra... vagy por és hamu vagytok már, érzéketlen-tudatlan?
De ha mégsem.
Ha lenézhettek néha, akkor talán... olvashattok is? Itt ezeket a sorokat is akár?
Trento. Emlékeztek erre a szóra? Igen, Észak-olasz kisváros, gyerek-úszóversenyek voltak akkoriban, ez a szó maga volt az álom... Ki sem mondtam, sem írva nem láttam azóta.
Most már bevallom, de tudjátok is, én valójában soha nem álmodtam Trentóról, még Tatától is vakbélgyulladást kaptam, akkor is együtt kávéztatok, sőt, vacsoráztatok is, a Gundelben, ott vártátok ki a verdiktet, másnap műtét... Gundelben, miközben én ott a ...
Most, hogy Zelmának szabad ugyan ennie, gyakorlatilag bármit, de egyelőre a szétszedett és összevarrt állapotok miatt az evés nehézségekbe ütközik, állandóan azon gondolkodik, mit ehetne. Vagy legalább ihatna. És iszik-eszik is, ha eszébe jut valami. Legalább annyit, mint egy normál hétköznapon, ha nem többet... Nem így volt egy hónapja, amikor az állandó fájdalmak és az émelygés, legeslegfőképpen a mindezek miatti elkeseredés elvette az étvágyát. A hűtőben hiába várt a gondosan előkészített húsleves, nem kívánt mást, csak aludni. Valahol a fájdalmak és bántalmak mögött akkor is érezte az éhséget, de nem evett, pedig technikailag talán könnyebben ment volna mint most... .