Az elegáns férfi a hetesen ült, - negyven felé járó harmincas, - a kettős ülés külső oldalán. Ez nem afféle slendriánság volt, hanem koncepció, az ablak felőli ülésre ugyanis pompás műbőrhátizsákját helyezte, ő maga pedig önfeledten nyomogatta-simogatta világvevő mobilkészülékét. Máskor ilyenkor megkérem a delikvenst, vegye magához a táskáját és engedjen leülnöm, ilyenkor  önként és megadóan viselem a kelletlen útitárs haragját (micsoda erőszakos nyanya ez már megint) de most helyet kaptam a másik oldalon. Onnan remek rálátásom volt, és egy idő után megállapítottam, hogy nem egyszerűen olvas vagy levelezik a mobilon, hanem mindenféle bonyolult műveleteket is végez, olyan arccal, mintha még nem ő lenne az USA elnöke, de ez már csak merő formalitás lesz a következő elnökválasztáson.

Volt időm, hogy alaposabban megnézzem, minden elegáns volt rajta. Bőrkabátféle, a dzsekinél kicsit nagyobb, a zakónál rövidebb állású, valami puha bőrből. Tuti nadrág, az is olyan átmeneti, már nem farmer, de még nem szövetnadrág... Csupa átmenet volt a fiatalember, mint a kor, amelyben élünk, és a saját kora, már nem volt fiatal, de még majdnem...

Teljesen kizárta tudatából a buszt és közönségét, húzogatott, nyomkodott, billentyűzött és lapozott elhivatottan. Valahonnan egy sör is előkerült, nagydobozos. Belekortyolt, aztán gondosan eltette készségeit a műbőrhátiba, leszállni készült. Kajánul néztem, mi lesz most a sörrel, de kár volt.

A félig kiürített dobozt a bőrjakó belső zsebébe csúsztatta egy begyakorlott mozdulattal,  - nyoma sem látszott kívülről - és leszállt a buszról szeplőtelenül elegánsan, frissen, olyan szerényen komoly arccal, mint akire nem is csak Amerikát, de a világot bízhatjuk rá.