Amikor a fiam olyan fél éves körüli volt, egyszerre csak szorongatóan felfogtam, mennyire komoly dolgot vállaltam, egy ember biztonságos életét. Gondját. Felelősségét. Nem tudom miért, de a táplálás volt  az alap. Hogy tudom-e majd mindig etetni. Éppen a Bokros csomag volt érvényben, nem kaptam sem gyest, sem gyedet. Amikor letelt a gyermekápolási táppénz néhány hónapja, és ezt közölték velem, felfogtam, hogy minden megtörténhet, de nincs mese, akkor is helyt kell állnom. Nem voltam ugyan veszélyben, szép megtakarítással rendelkeztem, de ez is egy lépcső volt az anyává válás folyamatában: bármi történik, nekem nincs kifogás, mert az anya az ilyen, enni ad. Nem tudom, miért éppen, de elkezdtem vizsgálni magam, képes lennék-e lopni, ha minden kötél szakad. És elkezdtem az utcán nézni, hogy mit lehetne lopni, mit tudnék én ellopni... Aztán találtam néhány lehetőséget, kidolgoztam a metódust. Arra jutottam ugyanis, hogy almát bármikor képes lennék lopni, az utcai árusoknál felhalmozott kupacból... és akkor megnyugodtam.

Van aki ezt érti? Van, aki nem érti?