Anyának lenni... középkorúan is varázslatos. Meg persze bonyolult. Néha gondterhelt. De legfőképp varázslatos. Mert aki anya, az nem csak a gyerekei anyja, hanem valamiképp anyja az összes jelenkori és jövőbeni gyereknek.

Olyan 35 éves korom táján még messzebb voltam az anyaságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. De már egyre fokozódó kíváncsisággal és izgalommal kísértem a baráti körömben a szülések, születések történeteit.

A legmegrázóbb Teri terhessége volt, nem is a terhesség, hanem a szülés. Nem is a szülés, hanem ami utána következett. Mert a kisfia, Ben, koraszülött volt. Az édesapja, - ha jól emlékszem már maga is középkorú, érett és megfontolt - angol állampolgár, óvodapedagógus. Így ismerkedett meg egy konferencián Terivel, aki óvónő volt, egy angol közösségi modellt követő óvodában.

Ben a koraszülött osztályra került, egy másik kórházba, ahol az első napokban csak az édesapja tudta látogatni. De ő alaposan. Odament kis inkubátorhoz, felnyitotta a tetejét, eleinte selyemfinoman simogatta, aztán gondolt egyet és merészet és kivette Ben-t. Hogy egy kis testmeleget, együttérző ölelést nyújtson neki. Nosza jöttek a nővérek, állt a bál, csakhogy ő angol állampolgár volt, önérzetes. Kérte, hogy mutassák meg, hol van az leírva, hogy ő nem veheti az ölébe a gyereket, aki egyébként sem infúzióra, sem más gépre nem volt rákötve. Azt mindenki tudja, jött a válasz. De ő nem tudta, és nem is akart ilyet tudni. Orvos jött, felháborodottan, de ő meg nem tudott eléggé angolul ahhoz, hogy egy elszánt apát meggyőzzön. Aztán jött a főorvos, de ő sem bírt a "brit alattvalóval", aki továbbra is naponta többször is meglátogatta és gyengéden megölelte a kisfiút: Bennek persze semmi baja nem lett ettől, sőt. Aztán Teri is kijött a kórházból, nyilván bejárt simogatni-ölelni, talán szoptatni is, erre nem emlékszem. Elég az hozzá, hogy neki fájt a háta, hát a férje egy széket is kikövetelt az inkubátorok mellé. Nehéz szülés volt... de egy megértő éjszakás nővér segítségével egyszer csak odakerült a karosszék is.
A folytatás kitalálható, más sem kellett a többi anyának, ők is kikérték a gyereküket, és nem lehetett megálljt parancsolni a folyamatnak.
Aztán Ben a szüleivel Angliába költözött, maradandó hátrányait az angol egészségügyi, szociális és oktatási szakemberek segítették leküzdeni és kompenzálni.

De forradalmat itt hagyta nekünk. 

Néha Teri küld egy képet, a kedvencemen a tengerparton száguld a kerekesszékével, mellette öccse fut, arcuk sebességtől mámoros. Most olyan 22 éves lehet.

...és mit hallok ma a rádióban? "Anyákkal együttműködve gyógyítják-segítik a koraszülötteket egy budapesti kórházban". Vannak lassú forradalmak...