Zelma elhatározta, hogy ma logikusan fog gondolkodni. Összeszedi magát, és kielemzi, mi az ami olyan nem jó a munkahelyén, mi az a nyűg az életében, ami miatt annyit nyavalyog mostanában.

A célok, azok hiányoznak, az új munkahelyén minden célt eltöröl az óriásradír... Hol a pénz hiányzik ötletei megvalósításához, hol a munkatársak, hol a vezetői egyetértés, netán koncepció. Mindenki hányódik a feladatok között, babysitter-szolgálat rendszeresen és alkalmilag, azonnal is, akár külföldre vagy vidékre is. Születésnapi rendezvények, óvodai, iskolai játszóházak, és az elviekben létező játszótérprogram. Kellene egy nagyon jól működő ügyfélszolgálat, diszpécserszolgálat, de nincs, mindenki mindent csinál egyszerre.
Ehhez a kusza szervezethez csatolták különálló részlegként "A közösségi gyermekprogramok módszertana" projektet. Eleinte egy külön bérelt projektirodáról volt szó, majd egy leválasztott részről a központban. Még egyik sem alakult ki, néha kapnak valami határidőt, néha csak hallgatnak róla a főnökök. Így Zelma naponta nyugtalan kollégákkal találkozott, meg méltatlankodókkal, csendben dolgozókkal, vitatkozókkal, de ez az élénk környezet még nem is lett volna olyan nagy baj. A baj az volt, hogy Zelma nem tudtam mihez kezdjen reggelente, mert a projekt még nem kezdődött el. ...

Zelma érezte, hogy ez így nem megy sokáig... Az ő hajóját célokhoz kellene kihorgonyozni, másként tehetetlenül hányódik, félő, hogy egyszercsak megdől. Talán olvasnia kellett volna  a szakirodalmat, de annyira nehéz volt ebben a méhkasban, irigykedő és sajnálkozó pillantások kereszttüzében leülni olvasni. Aztán változott is a helyzet, mert egy reggel beültették az ügyfélszolgálatra, aztán egy panaszügyet kapott... A napjai csipcsup ügyekkel teltek, váratlan feladatokkal, amik egyszerre voltak fontosak és érdektelenek. Az egyetlen érdek maga a teljesülés volt, jövőbe mutató tanulságok, feladatok nélkül...
Valahol nem teljesítették a megrendelést, és megkérte főnök, nézze át, tegyen javaslatot elmarasztalás, kártalanítás vagy a panasz lepattintása a legcélszerűbb magatartás. Beszéljen az ügyféllel is, esetleg látogassa meg, ha kell, nyugtassa meg... Mindegy, hogy hogyan, csak vállalja a haragot és gyűjtsön be némi megbocsátást.
Aztán egy délután őt küldték ki hirtelen egy családhoz, a kollégák közül számosan betegek voltak, mások a húsvét miatt szabadságon. Értsd meg, nem akarok elveszíteni egy törzs-megrendelőnket, magyarázta összeszűkült szemmel a főnök. Zelma megértette. Nézett a résnyi főnöki szemekbe, ahogy könyörgően és parancsolóan fürkészték, vajon felcsattan vagy elindul...   kaphat egy kocsit is, azzal éppen odaérhet még. Amikor fél óra múlva Zelma egy divatos kistelepülésen nézegette az utcatáblákat, egy pillanatra megállt. Még azt sem tudom merre van előre. Ezt mondta magának, aztán nekem is küldött egy ilyen sms-t.

Szerencséje volt, mert a családnak nem esti programja volt, hanem orvoshoz mentek, vagy párterápiára, a férj-feleség együtt, de megígérték, hogy fél kilencre itthon lesznek, addig meg sem kell vacsoráztatni a gyerekeket, csak játsszon velük. Fél kilenc... akkor nem borul az esti program.

Zelma mostanában legszívesebben Mihállyal töltötte az estét, most is így beszélték meg. Hét végén és hét közben is előfordult, néha ott is aludt, máskor Mihály hazavitte, ahogy a helyzet kívánta. Volt ugyan Mihály készletéből egy törülközője és fogpohara, de soha semmit nem hagyott ott... mindig egyetlen alkalomra ment. Távlatilag Mihály egy helyre-tűzrőlpattant asszonykát kívánt maga mellé a kedélyes másfélszobásba. Felmérte, hogy Zelma soha nem lesz az, és tényleg képtelenség volt erre még csak gondolni is.

Így aztán Mihály maga vásárolt, terített, észrevétlen mozdulatokkal dobta össze a soros kis hidegtálat, mindig változatosan, de sose hivalkodóan, valódi solingeni kései alatt a sajt és az uborka éppen a kívánt alakot és méretet öltötték. Ezt el is mesélte egyszer, az esetet a solingeni késekkel, nagyon drágák voltak... Mihály hitvallása az volt, hogy a befektetések megtérülnek, ezért gondosan mérlegelt, de végtére nem sajnálta a befektetéseket. Pénzt, emberi odafigyelést, kapcsolatépítést, munkát... mindig azt, amit a helyzet kívánt magánéletben és üzleti életben egyaránt. Mondhatnánk azt is, hogy Mihály élete szüntelen optimalizálásban telt, ha ez nem hangzana sokkal csúnyábban, mint szeretnénk.

Vonzalmuk bonyolult anatómiájában a kölcsönös megértés éppolyan fontos volt, mint az életkoruk... a fiatalos hevületet a pillanat értéke adta. Jócskán ötven felett igazán nem tudhatták, hogy mit hoz a következő hét vagy hónap, a ma azonban még biztos volt. Egy-két-három félidő önfeledt játék... semmi líra, semmi dráma... néha egy kis visszatekintő epika, még ritkábban egy halványrózsaszín  fuvallat, elillan, mire észreveszed.

Habár nagyon szenvedélyes estéket töltöttek együtt, Mihály fő erénye a derű, a kiegyensúlyozottság, a nyugalom és valami elképesztő arányérzék volt. Soha nem terhelte Zelmát sem kérdésekkel sem tanácstalansággal, nem beszélt feleslegesen, nem irányította és nem kért az irányításából. Mindamellett jó társalgó volt, történetei vacsoráról vacsorára egyre mélyebb rétegekből kerültek elő. Zelma lassan kiismerte magát a családi ügyeiben és a napi üzletmenetben is. Mihály ugyanis speciális alkatrészekkel kereskedett, szivattyúalkatrészekkel, lakosságnak és szervizeknek egyaránt. Zelma sose gondolt a szivattyúkra úgy, mint hétköznapi tárgyakra, de Mihály egyszer bebizonyította neki, hogy maga is szivattyúbirtokos, a cirkó azzal működött ugyanis... egyszóval ment az üzlet.

Mihály ma is előzékenyen érte jött, nem sajnálta a kerülőt ide ebbe a kis ékszerdoboz faluba, pontosan fél kilencre, mert ő itt is kiismerte magát. Szivattyú mindenhova szükséges, én ismerem az egész országot, sőt Bécset is... Zelma már betéve tudta a leckét.

Mielőtt azonban megirigyelnénk Zelmát, hogy éppen egy ilyen csodamihály tüntette ki a rokonszenvével, emlékezzünk csak vissza rá, hogy ő a helyre asszonykát várta, és bár kifogástalanul udvarias, már-már lebilincselően kedves volt Zelmával, soha nem beszélt távlatokban. Minden estéjüket alkalmilag szervezték, soha nem ígért senki semmit, együttlétük mindig a teljes anarchiából bontakozott ki és oda hullott vissza. Zelma nem tudta eldönteni, hogy éppen kapóra jön neki ez a nagy szabadság, vagy inkább szeretne valakit, akivel közösen lehet tervezgetni,

Igazán nem tudom, merre van előre... ezt az sms-t küldte nekem valamikor éjfél körül, amikor kiszállt Mihály autójából.