- Majd vasárnap beszélgetünk, - biztosított róla Zelma . - Most nincs kedvem. Csak nézegessünk képeket. A bloghoz.

Olyan törődött volt és gyenge és gyengeségében mégis határozott, elszánt vagy elkeseredett, hogy nem ellenkeztem.  Nézegettünk képeket, együtt, a bloghoz.

A keskeny felhőrésen áttörő halvány napfény engedélyköteles volt, a kiszáradt tulipán ronda, a többi virág túl friss, harsogóan sárga és üde.

- Ez jó lesz... bökött rá valami havas tájra.

Megkönnyebbültem, hogy megvan a jó, mert untam az egészet. Ács Zelma Anna aki új életet kezdett 3 éve, aki más nőket is erre akart bátorítani és ezért felhívott engem, a félig idegent, önérzetesen, még azt is mérlegelve, hogy majd talán pénzt is kapunk a történetünkért, most úgy ült mellettem, mint egy óvodás, felelőtlenül és makacskodva irányítva a hadműveleteket.

- Na ezt szedjük le, ez jó lesz..
- Micsoda?

- Nem látod? a kép sarkában a kismadár. Nagyítsuk ki.

Kinagyítottam, és tényleg, mintha hasonlított volna Zelmára egy kicsit. Fagyosan és védekezően állt a kismadár egy havas tájban havas faágon.

Snowy robin.

Megnéztük a szótárban a robint, vörösbegy.

Aztán láttam, hogy tényleg vörös, de nem csak a bögye, hanem az arca is.

... vagy mije van egy ilyen kismadárnak?