Zelma unja a házimunkát, de  kénytelen a kislakásban is takarítani, összegyűlt mosnivalóját rendbe szedni, még a két nagy ablak lemosása is időszerű néha. Éppolyan álmodozó közben, mint én.... ezért ezek a nagy nekilendülések egyszer olvasgatásba fulladnak, máskor egy végtelen telefon Liával, vagy velem, mind ok arra, hogy abbahagyja, aztán a vizes ruha másnap reggelig vár a mosógépben, a mosogató alján  engedelmesen gyülekeznek az evőeszközök, az ablakok pedig éppolyan homályos-pöttyösen kezdik a következő hetet, mint az előzőt. Most  a blogba kezdett bele, a mi blogunkba, átolvassa, azt írta épp az imént... hol az elejére kattintgat, hol ide-oda kap bele... megáltl a gyomorgörcsnél. Vizek, magányos fároszok, hidak, gyomorgörcsök, ez lett a mi bátorító blogunkból -  írja a következő mailjét nekem.

Azért a gyomorgörcsnél meg lehetne állni egy kicsit! - írok vissza. Soha nem tudom eldönteni, jó vagy rossz? Mert vannak helyzetek és férfiak - de maradjunk csak a férfiaknál - akiktől görcsöl és liftezik az ember gyomra, folyton rá kell gondolni, soha nem múlik el igazán az a furcsa érzés, akárhaha jól, vagy rosszul áll a széna.

Haha...! - ír vissza Z. Azt írtad, hogy akárhaha... hagyd úgy! Mert ezekkel a gyomorgörcsölős fiúkkal soha nem áll a széna egészen jól, még ha igen, akkor sem. Feszültséget okoznak elképesztő autonómiájukkal és saját bizalmatlanságukkal, ami éppen azt a meleg, biztonságos érzést veszi el, még a lehetőségét is, amit az ember egy párkapcsolatban keres. Különleges tehetségük van ahhoz, hogy valamiféle függésben tartsanak, mégpedig azzal, hogy ez a feszültség csak akkor múlik el, amikor együtt vagytok. Ezért az ember folyton várja az enyhületet hozó találkozást, aztán valósággal lubickolni tud ebben az enyhületben. Ettől ezek a fiúk  varázslónak tűnnek. Ha kilépsz a kapuján vagy az autójából, ha elkattintottad a legújabb levelét, újra elkezd kúszni a görcs, hol lassan, majdhogynem kellemesen, hol kínzóan, és neked nem marad más, mint várni a következő találkozást.

Pedig nem a Jó varázslói ők, hanem a Rosszé, saját bizalmatlanságuk multiplikátorai, akik ha maguk sem találnak enyhületet és megnyugvást egy Idegen Nőben, türelmesen kivárják, amíg egy újabb feszültségkereső  a horgukra akad. Úgy, mint a társadalom egyéb színterein, nem tudják, de teszik.

Valahogy csak vége kellene, hogy legyen ennek a körnek?!  - ír még éjfélhez közeledve egy utolsó levelet Zelma. Azt hittem, már alszik, és éppúgy elmismásolhatom  a kínos szembenézést, mint Zelma a nagymosást.

Valahogy igen, majd, akkor, ha ők maguk bíznak... ha kétkedésük és flegmaságnak álcázott belső remegésük ellenére egyszer valakinek, valamiért képesek azt sugározni, hogy nyugi, itt vagyok, itt vagyok veled, neked, mert te itt vagy velem, nekem. Akkor elmúlna lassan a másik félben is a gyomorgörcs, és hát igen, akkor derülne fény arra is, hogy az a férfi így simán, biztos révbe érve, oldottan is elég vonzó-e?