A szállodában a legjobb szobát kapták, egy ipszilon alakú tetőtérit, nagy íves terasszal, teraszbútorokkal. Zelma vitatkozott valamin a foglaláskor, aztán addig-addig levelezett a tulajdonosnővel, amíg ide jutottak, a kétszobás apartmanba. Örült a pár napnak Liával, de nem annyira, hogy franciaágyban aludjanak, mint ahogy már előfordult... külön szoba, személyes tér, de közös programok, esti nevetések, ahogy kell.

Évek óta nem voltak így együtt.

Zelma nyughatatlan természete már az első nap meghökkentette Liát, pedig mindig így volt, csak gyerekként azt hitte körülötte van ez a nagy cécó, és abból semmi sem túl sok.
Ahogy megérkeztek, Lia a telefonjába merült, Zelma viszont egy gyors kávé után kapta a fürdőrucit, shortot és le a strandra... ott addigra különös fényben játszott minden, rádadásul a Badacsony maga világos fémszínű, szürke felhőkkel körítve. Nem, inkább fekete felhőkkel, de szélcsend volt még, Zelma ahogy volt, csak ledobta a shortot és begyalogolt a hideg vízbe, visszafelé úszott is egyet. Addigra a csónakkölcsönzős és egyéb szakemberek összehúzott szemmel nézték a feketeséget, szupercella, bólogattak, de Zelma nem tudta, mi az. Csak látta, hogy gyönyörű. Vagy inkább felséges, hatalmas viharpárnák húztak ide-oda, egy ideig arra tippeltek az összehúzott szeműek, hogy elkerüli őket, de később lecsapott.

Szuper ide vagy oda, az emberek gyorsan szedelőzködtek, volt, aki már futni kezdett befelé, a város felé, csak Zelma ült volna még szívesen egy kicsit ebben a feketülésben, de olyan illetlennek találta a rémült emberek közt a nyugalmát.

Fel is támadt a szél, a vizes fürdőruhában kihegyesedtek a mellbimbói, de nem fázott.

Ment végig a sétányon, és akkor vette észre a szemüvegest. Középmagas, kopaszodó negyvenes férfi, egy oldalsó padon, se a vizet, se a szárazföldet, hanem őt nézte, Zelmát, ahogy pásztázó pillantásokkal, de nyugodt léptekkel megy visszafelé. Zelmának úgy tűnt, gúnyosan nézi őt, csak azt nem tudta, az úszást vagy a visszavonulást mosolyogja...

A szemüveges másnap is ott ült a strandon, ugyanazon a padon, amiről valahogy minden szembe esett, mint a varázsképeken, Zelma akárhol felnézett, azt látta, hogy mosolyogva nézi őt valaki...

Ebédnél egy német apa és fia bonyolódott az uborkák, paprikák és megtévesztő feliratok világába, Zelma egyszercsak felállt, odament az asztalukhoz, és mindent elmagyarázott... nem állta, hogy a strandosok dankesőn-bittesőn alapon, figyelmetlenül tologatnak eléjük mindenfélét. Lia ezen is elcsodálkozott, hogy az anyja odamegy az idegen asztalhoz, magyaráz, egy-két angol szót kever a németbe, de megvilágítja vele a strandkaják világát... később még kérdéseket is kapott, Lia ezen is elbámult, addig kicsit röstellte anyja mindentudó fellépését... . 
Aznap már nem a shortban volt, hanem egy miniruhában, ami diszkrétebb volt felül, de felfedte hosszú barna combját. Liának még ekkor sem jutott eszébe észrevenni, hogy Zelma nem egyszerűen egy anya, hanem egy nő a strandon. Csak másnap esett le, amikor kirándulni igyekeztek, de a szemüveges csodálatosképpen ott várta őket az elágazásnál és Zelmához lépve kérdezte, jön-e a strandra ma is. Ekkor derült ki, hogy ő is német, ezért volt a sok néma mosoly... , amig fel nem fedezte Zelma nyelvtudását. Egy ideig egyfelé vezetett az útjuk, így aztán megtárgyalták a panorámát és a tó északi partjának csodáit... a szemüveges savanyúan mosolygott, amikor a mólónál elváltak útjaik, de annyiféle strand-rekvizitum volt nála jó német szokás szerint, hogy nem változtathatta meg a terét.

Ennek a fickónak tetszik az ő vagány, úszó, németül beszélő és büféssel - viharral egyaránt dacoló anyja...

Arra még most sem gondolt,  hogy Zelmát szórakoztatják ugyan az ilyen csodálók, de igazán jól csak azzal érzi magát, akit ő csodál... ilyen luxus-igényeket végképp nem feltételezett az anyjáról.