- Mondd, létezik, hogy egyszerre megszállt a nyugalom?

Zelma szokásos vasárnap reggeli hívása, épp visszaaludtam volna egy hajnali levélírásból, de ő csak csöngetett, és csöngetett... még bosszankodni sem volt időm, annyira sürgetőnek éreztem a telefont.

- Hogy érted azt, Zelma, hogy egyszerre?

- Hát, hogy hirtelen... hirtelen olyan jó nyugodt lettem. Az átszervezés még mindig teljesen kiismerhetetlen, a gyerekek meg ugyanolyanok, mint szoktak lenni. A magánéletem pedig... az is olyan nyugodt lett. Vagyis izgalmas, azért nyugodt.
Bizsergetően megnyugtató.

- Gyomorfájás?

- Gyomorfájás nincs.  Egyáltalán nincs. Baj? Rossz jel?

- Nem tudom, Zelma. Ha nyugodt vagy, akkor most ne nyugtalankodj ezen a gyomorfájáson...

Nem tette le a telefont, beleszuszogott kettőt-hármat, és megkérdezte: - Átjössz egy kicsit? Sütök addigra valamit.

- Sósat?

- Mandulásat. Kávéval, kakaóval, lekvárral... nagyon jó lesz. Mégis inkább kávéval, mert hajnalban ébredtem...

- És mit csinálsz hajnal óta, Zelma?

- Gondolkodtam. Ezen a jó nyugalmon gondolkodtam.