Engem ez a szeszélyes, hűvös nyár felvillanyoz. Kreatívvá tesz. Ha nem félnék az általános közfelháborodástól, azt is írhatnám, boldog vagyok. Mert nem arról van szó, mint más, kánikulai, testet-lelket elpuhító nyarakon, hogy tessék, a napfény tálalva, vegyen aki kér, ha most nem érsz rá, itt lesz még holnap, de a jövő héten is... nem, észre kell venni azt a pillanatot, azt az órát, amikor el kell halasztani a felmosást vagy letenni a laptopot és kiszaladni a strandra. Rugalmasan félretolni a tökfőzeléket, amikor a fagyit is ki lehet kanalazni. Mértékkel venni a hideg dinnyét, mert a másik feléhez nem lesz kedved az amúgy is borzongató hűvösben napokig.

Taktikai és stratégiai érzék kell hozzá, átlátni a reggeli záporon... otthon kell-e hagyni a kabátot, mert 2 óra múlva trópusi dunszt lesz, vagy éppen  váltócipővel, dupla ernyővel felfegyverkezve fogjuk megvívni az aznapi csatát, különben csapzottan szottyoghatunk egész nap.

Engem ez a nyár, mint a jó könyv, oktat, nevel, szórakoztat... kiszámíthatatlan a történet, fogalmad sincs, hogyan folytatódik majd lapozás után... .

Magabiztosság helyett derűs kíváncsiságot ébreszt... nincsenek kiosztott lapok, nincs lejátszott meccs, aki a papírformára bazíroz, elveszett.

Ez a nyár optimistává tesz, edzésben tartja a testet, lelket és a szellemet, és végre egyszer nem ősszel fogunk bágyadtan felocsúdni arra, hogy nem minden papsajt...