Megkértem Zelmát, meséljen már valami humoros történetet is, elég volt ebből a nyúvadásból, hogy így a haja, úgy az életkora...

Kapott az alkalmon...

Tudod, velem minden megtörtént, ami Bridgettel. Bridgettel? Hát a szingli-ikonnal, Birdget Jonessal... már úgy értem, a könyvekben annyi humoros és jellemző eset van... például a harmadik kötetben, amikor már elmúlt ötven,  egy randin addig vacakol a szemüvegével, titkolja, rejtegeti, ide rakja, oda rakja, hogy a végén neki is meg a partnerének is négykézláb kellett keresniük a bárpult alatt... hát ez a sztori például... velem is megtörtént, még cifrábban.

Volt egy nagyon ígéretes kapcsolatom, aki ráadásul a fél világ előtt "meglengetett", mindegy volt neki, hogy barát vagy éppen ellenség, csak lássanak engem. Vele. Így jutottunk el a Balatonhoz valami évadnyitó bulira, csupa összeszokott társaság, főként ötvenesek. Rajtam kívül volt még valaki új, egy körülrajongott hetvenes házaspár, a férfi valami tudós, a felesége elegáns, okos és okoskodó... Hidegtálakat hozott mindenki, meg meleg leves is volt, édességek, minden kirakva egy kisasztalra. Ettem, néztem a társaságot, megint szedtem, talán ittunk is egy pohár bort, egyszer csak észrevettem, hogy nincs meg a szemüvegem. Egy villám a gyomromban. Kistáska. Nyilván csak benyúlok és mindjárt megvan, és huss a villámnak. Nyúltam. Nem volt. Kicsit átforgattam..., persze feltűnés nélkül, a másik kezemmel falatoztam, hogy észre ne vegyék.  Semmi. Nyilván az oldalzsebek. Még oldalzsebek. Valószínűtlenül kis oldalzsebek. Sehol.
Az a jó kis különleges és méregdrága, fényre sötétedő dioptriás. Akkoriban, ha megszoktam a környezetet, letettem valahova. Voltak már indulás előtti hisztik emiatt. Ez a környezet megszokhatatlan volt, de azért diszkréten körülnéztem, először a tányérom körül, óvatosan a szalvéták alatt, itt-ott-amott. Hátha mégis otthonosan letettem.
A tudós asszony vitte közben a szót, már nem tudom, miről. Álomszép jajszínű, pirosas-lilás táskája volt. Okos volt a tudósasszony, nem aggatott magára feltűnő ruhákat, de ez a táska jelezte, hogy csak kitűnő ízlése tartja vissza, amúgy lenne miből... . Nem tudtam volna levenni a szemem arról az életteli és különös színről, ha nem keresgélek éppen. Szemüveget, egyre elkeseredettebben és izzadva.
Ma még átugranak Füredre és holnap vissza Németországba. Vagy Párizsba? Elég az hozzá, hogy külföldön élnek. Noná, hol lehetne ilyen izészínű, diszkréten lángoló valódi bőr táskát kapni.

Lassan feltűnőbb leszek a táskánál, vagy legalábbis mozgalmasabb. Mellettem már figyelik, mit művelek. Megsúgom a társamnak, mint Bridget, hogy mit keresek, de ne merjen szólni senkinek, mert meghalok nyomban, ha ez a sok szenzációéhes nő mind velem foglalkozik, nem is keresik majd, ismerem én az ilyet, kérdezgetni fognak... Milyen volt? Nem az ott? Hol volt rajtad utoljára? Hova tetted? Zsebed van? Nincs a táskádban? Figyeld meg,  előkerül holnap!  Valaki biztosan elkezdi mesélni nagymamáját, aki ugyanígy volt, és mindig azt hajtogatta,  úúútálatos dolog a pápaszem...
Na nem. Kicsit körülnézhet ő is, több szem többet lát alapon, de egy szót sem...

Csakhogy a férfi mind vadász.

Először nézdegélt ő is, aztán emelgetett-kukkantott, ahogy én, szétnézett a tálalóasztalon is, aztán alatta... aztán megkérdezték persze jótétlélek nők, olyan zsörtös és felkaroló hangon, csak nem elveszett valami? ...  Ment körbe az info, elveszett egy szemüveg. Valaki látott egyet nemrég a földön. Úgy látszik a tálalóasztalon letehettem egy pillanatra, vagy mi... jaj, beletapossuk a zúzottkőbe.
Közben besötétedett, lampionokkal vacakoltak, amik csak árnyékot adtak, de fényt nem. Valaki tudni vélte, hogy a tudósasszonynak is volt valami szemüvegügye az előbb, de már olyan sötét volt, hogy egy ezüstszín keretest még szemüvegben sem lehetett volna megtalálni sehol.

Ámde,  az én ígéretesnek mutatkozó társam most már, szimatot kapva  egyenesen odament a nagyasszonyhoz, láttam, ahogy diskuráltak, aztán együtt kerestek, rögtön talált mindenki mindenfélét. Ajánlgatták, hogy nem azt keresik-e véletlen, hát nem figyelnek az emberek... a tudósasszony indignálódva tiltakozott, se a világos nyersbőrt, se a tarka textilt nem vállalta.

A házigazda vitte oda neki az igazit, ő méltatlankodó arccal kotort, valamit magyarázott is, de nem értettem,  egyrészt halk volt, másrészt szemüveg nélkül rosszabbul is hall az ember. Kajánul figyeltem az ügybuzgó kotorászást, már mindenki őt nézte, amikor felkiáltott: megvan! 
A földön találta, s mert nem lát jól, inkább eltette, minthogy utóbb derüljön ki, az övé volt, és elveszett....

Előhúzta az én szemüvegemet. Igen, abból a fantasztikus táskájából.