Zelma rákapott, hogy valami legendát kanyarítson maga köré... ez a szubjektív idealizmus, ez csak az egyike volt kedvenc meséinek, a másik az "idealista és racionális"... mindegy, hogy ezek az önjellemzések találóak-e, nem tudom, szerencsés-e, ha valaki ennyit foglalkozik magával.
Mélyére hatolni,
felforgatni,
átszitálni,
újrarendezni... mi értelme lehet vajon.

Ő maga is beismerte egyszer... nem jutok ezzel előbbre. Csakhogy, mielőtt buzgón bólogatni kezdtem volna,
még a fejbólintás előtti utolsó pillanatban megkérdeztem magamtól,
merre van vajon az az "előbbre",
ahova Zelmának jutnia kéne.

felhívott, Zelma vagyok, mondta, és ezt itt leszórta nekem. Utólag írtam le, emlékezetből, elküldtem neki... nagyjából rendben volt. Itt-ott belejavított, hozzá is tett még egy-két részletet.

"Tudhatnád, hogy szubjektív idealista vagyok tetőtől talpig. Gyerekként még azt is nehezen tudtam elképzelni, hogy a kecskeméti bácsikáméknál vagy a makói nagymamánál minden ugyanúgy történik, amikor én nem vagyok ott... a világot összevontam saját belső világommal. Azon különösen meghökkentem, ha néha kiderült, hogy valakinek éppen az a kedvenc színésze vagy írója mint nekem. Szinte úgy éreztem, a hűtlen megcsalás esete forog fenn Szabó Magda vagy Darvas Iván, sőt József Attila részéről, aki másoknak is ugyanolyan sokat, vagy még ...

Zelma az ünnepekben szinte büntette magát... miközben tudta, hogy rendezetlen ügyei vannak, nem foglalkozott semmivel, csak az étkezéssel. Főzött, sütött, tálalt. nem mondhatni, hogy gépiesen, de megadóan. Imádott salátákat szerkeszteni, fűszeres, színes ételeket főzni, most azonban hiányzott belőle a lelkesedés. Mindig kócos volt. Gábort Zelma  kedvetlensége aktivizálta. Mintha megfogadta volna, hogy fél óra ne teljen el eseménytelenül, hol zenét állított be a számítógépen, hol a német ragozást magyarázta Liának, aki ugyancsak megadóan bólogatott, pedig német nyelvterületen is angolul beszélt. A lényegről nem esett szó, arról, hogy Zelma még a két ünnep között visszamegy Pestre, Lia is, akit bulik és barátok vártak.

Hazament, mégiscsak hazament az ünnepre. Azon vette észre magát, hogy a vidéki házukat, ahol sok évet élt és ahol Liát is felnevelte, Gábor lakásaként nevezi magában. Olyan is volt... az ünnep. Gábor is zavart volt, hegynyi szaloncukorral, töves óriásfával várta, mintha valami szerepet játszana, amihez kellő díszletekről is gondoskodni kell. Mindenben túlzott, jó és rosszkedvében is. Lia valami gondban volt, nem akart róla beszélni, közéjük ült a kellemetlen titok. Zelma tett-vett, főzött, készített, megvolt a menet, és közben tudta, nem mondhatja ki, ami a fejében van, mert akkor ő lesz az ünneprontó. Gábor és Lia néha meglepően összezárt... úgy látszik mégis tú érzékeny lennék... vagy...

Aztán a Ne nevess korán! megtette a ...