felhívott, Zelma vagyok, mondta, és ezt itt leszórta nekem. Utólag írtam le, emlékezetből, elküldtem neki... nagyjából rendben volt. Itt-ott belejavított, hozzá is tett még egy-két részletet.

"Tudhatnád, hogy szubjektív idealista vagyok tetőtől talpig. Gyerekként még azt is nehezen tudtam elképzelni, hogy a kecskeméti bácsikáméknál vagy a makói nagymamánál minden ugyanúgy történik, amikor én nem vagyok ott... a világot összevontam saját belső világommal. Azon különösen meghökkentem, ha néha kiderült, hogy valakinek éppen az a kedvenc színésze vagy írója mint nekem. Szinte úgy éreztem, a hűtlen megcsalás esete forog fenn Szabó Magda vagy Darvas Iván, sőt József Attila részéről, aki másoknak is ugyanolyan sokat, vagy még többet jelent, mint nekem. Hogy lehet, amikor az enyém, bennem él, oszthatatlan... József Attila különösen, mivel ilyen nevű utcában laktam sokáig, így benne volt az első 20 szóban, amit megtanultam... hogy jön ide másvalaki, pláne olyan, aki teszem azt a Rottenbiller utcában lakik?

Talán minden gyerek egy kis szubjektív idealista, de másoknál sokat változik ez az érés során. Én viszont úgy maradtam... sajnos sokszor a valóság kevesebbet számít, mint annak fejemben tükröződő égi mása. Persze a képet, amit kialakítok magamban egy emberről, egy tájról, egy városról, egy eseményről, eredetileg még tények befolyásolják, de aztán az első érzések és élmények, legyenek jók vagy rosszak, rátapadnak... nehezen változtatok véleményt.

Élénk belső életem miatt közhasznú szerencse, hogy nem vezetek autót, és legyetek megértőek, amikor elálmodozva rám kell dudálnotok. Álmaim vezetnek a szakmai életben is - többet megvalósítottam közölük. Álmaim beszövik a szórakozást és a hobbit is, három blogban teremtettem meg saját világomat... . Olvasni éppen ezért jobban szeretek, mint filmet nézni. A szereplők alakot öltenek bennem, és nem mindig olyat, mint amilyet a rendező elképzelt. Mostanában már ínyenc vagyok, képes megnézni ugyanannak a darabnak vagy filmnek többféle felfogású változatát, de ezzel meg úgy vagyok, mint a gyerek a télapóval... akárhányról derül ki, hogy "csak játszott", tudom, hogy valahol van egy "igazi" is.

Intuitív vagyok, és szeretek blöffölni - 95%-ban bejön, a maradék 5% viszont szélsőséges melléfogás. Azokban az esetekben valami alapvető hiányzik számomra a képből...

Mindezek ellenére nem vagyok jó emberismerő... mert olyannak látom, amilyennek szeretném látni, nem olyannak, amilyen.

Minél többet foglalkozom valakivel gondolatban, annál közelebb kerülök hozzá, annál közelebb érzem magamhoz... nálam tényleg szinte minden "fejben dől el" .

Az ismerkedésben, barátságban, szerelemben is külső szemlélő számára talán szeszélyes, kiszámíthatatlan, de végeredményben hűséges vagyok... hűséges ahhoz a belső képhez, ami bennem él... ."

Ez nagyon veszélyes... ennyit tudtam csak hozzátenni, de erre nem tett semmi megjegyzést.