Hazament, mégiscsak hazament az ünnepre. Azon vette észre magát, hogy a vidéki házukat, ahol sok évet élt és ahol Liát is felnevelte, Gábor lakásaként nevezi magában. Olyan is volt... az ünnep. Gábor is zavart volt, hegynyi szaloncukorral, töves óriásfával várta, mintha valami szerepet játszana, amihez kellő díszletekről is gondoskodni kell. Mindenben túlzott, jó és rosszkedvében is. Lia valami gondban volt, nem akart róla beszélni, közéjük ült a kellemetlen titok. Zelma tett-vett, főzött, készített, megvolt a menet, és közben tudta, nem mondhatja ki, ami a fejében van, mert akkor ő lesz az ünneprontó. Gábor és Lia néha meglepően összezárt... úgy látszik mégis tú érzékeny lennék... vagy...

Aztán a Ne nevess korán! megtette a magáét, mindenki mindenkit kiütött, rengeteget nevettek, jókat ettek-ittak közben, és végül reménytelen helyzetből Lia nyert.
Úgy is illik, hogy a gyerek nyerjen. Reménytelen helyzetből is.