Z. belefáradt az érzésbe, mert gyomorfájástól gyomorfájásig számolta... legutóbb már 3 hét is eltelt két gyomorfájás között. Lassan visszajutok a kiindulási pontra, olyan leszek, mint amikor még nem éreztem. Ő, persze Ő bármilyen érzést ki tudna váltani, ha akarna. Babonás érzéke van hozzá... játszani is tud ezzel, de nem mindenkinél. Ez legyen az ő problémája, gondolta Z. Aztán az is eszébe jutott, érdemes-e vajon megosztani az olvasóval, kicsoda ez az Ő. De rálegyintett. Még magamnak sem tudom megmagyarázni, hát hogy egy idegennek... helyettesítse csak be az  olvasó magának, kinek-kinek más az Ő, és még tévedhetnek is, csak érezzenek. Na nem, ez most egy vicc.

Völgyi volt rá legutóbb ilyen összetett, vonzó-taszító-összefonódó hatással, de Völgyinek Zelma  már nem elég problémás, nem kihívás. Ő viszont nem kifejezetten problémákat keres, inkább érdekességeket, és annak még elmegy... a legérdekesebb az, hogy ha nem érdekes valaki, azt is képes érdekesnek látni, sőt érdekessé tenni, ebben hasonlítanak egymásra Zelmával. Zelma viszont megunta, hogy érdekes legyen... ezt még 27 éves kora tájt ajánlotta neki valami városukba tévedt filosz, aki a filoszálarc mögül leste a nőket, s ha úgy látta jónak, engedett az  álarc mögé látni, de ott meg egy cinikus nevetett ki a szemrésen: legyen maga az érdekes nő, Zelma, ajánlotta, de Zelmát nem fogta meg a szerep.. . Azóta többször odakacsintgatott a lehetőségre, mámorító is lehetne, de a gondolattól is visszahőkölt.

Idáig mesélte nekem Zelma, aztán  nézett rám tanácstalanul. Ennek se füle, se farka... ugye?

Éreztem, hogy valami fontosat akart mondani, azért jött ide, de valahogy furcsán megrekedt a beszélgetés... aztán kiment, kávét töltött magának, megnézte a kertben az énekesmadarakat, és lélekszakadva jött vissza...

Ez az, ez a közös bennünk! Ővele, úgy értem. Hogy éppen most, hogy egyszerre akarunk felnőttek lenni. Én, a döntéshez szokott kemény nő, aki mindenféle meglepő játékosságokra képes, persze keményen,... és ő, a kívül puha belül mittudomén...csupa sziporka alakváltoztató művész.
Felnőttnek lenni nem lehet ilyen szenvedélyesen, ilyen elengedetten és játékosan, ezért billegünk-billegünk ide-oda, nézünk egymás tükrébe, néha menekülőre fogjuk a látványtól... de apránként mégiscsak afelé a felnőttség felé haladunk. Nem egy kellemes útvonal... még így együtt sem.