A XXI. században ahelyett, hogy unottan ásítanánk életünk filmjén, egyszerre három, vagy több filmben lehetünk főszereplők.

A filmek hősei középkorúak, akik fiatalon házasodtak, felneveltek egy generációt, aztán ezért vagy azért kiléptek a házasságukból.
Konzervatív filmjük már csak néhány utánjátszó moziban pereg.

De itt az új, a szinglifilm, a háttérben felsejlik a mikro, a fürdőszobás jelenetben az automata mosógép, hódító estékhez a grillserpenyő. Sokszor észre sem veszik, vagy nem észrevételezik, hogy idősebb vagyok, mint a (volt) feleségük... mert itt ismertek meg, az új világ új embereként. Ugyanakkorákat nevetünk skypolás közben, ugyanolyan változó sikerrel flörtölünk és kísérletezünk, mint a harmincasok, csak egy kicsit elégedettebbek vagyunk a sorsunkkal, mert ki számíthatott arra 30 éve, mikor még egy ugrás volt a Sugár, hogy életünk filmjével egyszer majd a plázamoziba is bekerülhetünk. Különös bájt ad a jeleneteknek néhány zsigerien múltszázadi gesztus... megkérdezni, hogy hogy aludtál, távozás előtt elköszönni, érdeklődni hétköznapi semmiségekről. Ez a film csupa pezsgés, ha gondunk van, az az internet-összeköttetéssel adódik, vagy a szervezés nehéz, a pendlizés a két mozi között.

A harmadik film... művészfilmnek is tekinthető... csupa érzelem, csupa dilemma, hősök küzdelme és katarzis. Ebben a filmben szülők ezek a középkorú férfiak, gondosak, aggódók, tekintélyesek... és azon fáradoznak, hogy gyerekeiket éppen arra a szépen szerkesztett konzervatív útra tereljék, amit úgy 5-10 éve ők is meghaladtak már.