Z.harmadszor fut neki, hogy megmagyarázza, mi jelent számára az érzés...
Hát erről szól az egész napló!

Nem, a napló eseményekről szól... néha idegenekről is.
Bennem érzéseket kelt, ha olvasom, de mi a helyzet a tieiddel? Amikor azt mondtad vagy fél éve, hogy állandóan a kezedben tartottad a telefont, hátha felhív Kása apuka, akkor egy eseményről beszéltél. Talán az olvasó el tudja képzelni, mit éreztél közben, de nem tudja biztosan.
Legfőképpen az hiányzik, hogy te magadnak megnevezd.

Úgyhogy nézzük csak az érzéseket.

Érzés. Az érzés és a gondolat nehezen választható szét Zelma fejében. Mintha bújócskázna magával, állandóan érteni akar mindent, állandóan reflektál önmagára, rendszerez, racionalizál, közben továbbfut az élet... és nincs tisztába az érzéseivel.
Az érzés szóról Zelmának mindig a gyomorgörcs jut eszébe, mintha nem lenne más. Egyszerű gyomorgörcs, csavarás, émelygés, a rosszullétig fokozódó feszültség.
Már az is haladás, ha meg tudod mondani, hol érzed, mondta Ő, és erre eminensen megfelelhetett: a gyomromban. Ott a gyomorgörcs helye.

Akkor Ő megkérdezte, hogy mit érzett akkor, amikor az apja beúszott olyan mélyen, hogy csak egy kis pontocska látszott, vagy annyi sem... hát azt... hogy büszke voltam rá és egy kicsit bizonytalan is. Magányos. Egyszerre éreztem a kettőt.

Ő lemondóan visszaigazította az arcát, pedig előtte olyan mindenre kész segítő-komoly-hivatalos volt a szeme... de ha nem, hát nem. Belekezdtek valami semmiségbe, salátát készítettek vagy ilyesmi. Ejtette a témát.

Z. egy hét, pontosan egy hét és egy nap múlva jött rá, hogy hacsak nincs az az átható gyomorizé... akkor birkózik. És annyira birkózik magával, hogy érezni is elfelejt. Lebirkózza az érzést valami magyarázattal. Azért nem tud soha egyértelműen felelni erre a kérdésre... mert nem akarja a kettőt szétválasztani. Magányosnak érezte magát, amikor az apja beúszott, de azt gondolta, hogy büszkének kell lennie.

Nézzük, mit érez most?
Könnyűséget. Már napok óta valami kellemes könnyűséget érez, nem is napok óta, mondjuk tegnaptól.
Tegnapelőtt kiszáradt a torka... azon még gondolkodni kell, mert bizalmatlanságot érzett, de közben jött a lebirkózó okoska a dumával: szégyelld magad. Már miért is? Minden oka megvolt akkor a bizalmatlanságra... ezért is érzett olyan hallatlan könnyűséget, amikor látta, bizalmatlansága indokolatlan volt... . Ha a szégyen miatt száradt volna ki a torka ennyire, akkor nem könnyebbül meg, hanem éppen ellenkezőleg, méginkább nyomasztaná az indokolatlanság miatt.
De most nem nyomasztja semmi. Könnyűséget érez.
A lábában érzi ezt a könnyűséget és a fejében is... a lábában főleg.
Lép, lépked, cipellősen.

Vajon miért?

Hova?