2013. ápr 25.

... előgömbölyödni...

írta: zelmavagyok
... előgömbölyödni...

1319562_86253116.jpgHa nincs tétje, akkor könnyen megy a beszélgetés. Előadás például. Vagy interjú. Akár telefonon is, pedig az sokaknak nem megy. Neki elég egy-két kulcsszó, őszinte érdeklődés... még jó kérdések se kellenek, a fejében úgyis csupa kérdésben rendeződik a világ. Elemében érzi magát. Még egy pajtási beszélgetés, az is rendben. Könnyen le lehet tenni a lapokat már az elején. Közös téma, érdeklődés, azonos életkor, egy jó poén, mind lehetőség arra, hogy intellektuálisan, szárnyalóan vagy kellemesen-provokatívan csevegjen. Nevessen.
Ha okosnak is kell lenni közben, az már határeset.
Választóvíz.
Még fél éve is imponált... mostanra elege lett belőle.
Okosnak lenni fárasztó és szikár.
Nehéz belőle előgömbölyödni.

Valószínűleg erre megy ki a játék, és erre ment ki annyi évtizeden át. Ezért kellett okosnak lenni. A világ megismerésének vágya, a megismertben való elgyönyörködés, az őszinte ámulat szeszélyes ráadás. A lényeg az, hogy okosnak lenni védelem. Okosnak lenni mentesség. Maga a nyugalom. Semmi érzelem, semmi veszélyzóna, semmi síkos pálya. Tán csodálnak, ámde nem szeretnek... de ez sem igaz. Vannak, akik szeretik. Akik maguk is előnyben részesítik a biztonságos övezeteket.

Lelkesedés. Csillogó szemekkel a szakmájáról szokott beszélni. Legutóbb múlt pénteken annak a fiatal újságírónak. Látszott rajta az őszinte csodálat. Visszacsillogott. Persze a szakma körbástyája mögül kiragyogni - hát az sem kunszt. De végtelenül kellemes érzés... mármár szédítő. Belülről jön, csakhogy belül is több fiók, rekesz, doboz és réteg van.

Egyre erősödő vágyat érzett, hogy megmutasson valamit legeslegbelülről is. De kinek?
Ő tudja, hogy mi van belül, sőt, a magáénak tulajdonítja, az övé, mert neki nyílik, fokról-fokra simogatja elő. Több mint egy éves játékuk ez már. Először csak nagyritkán játszották. Egy-egy mondatot váltottak, akár hónapok teltek el a következőig, aztán felgyorsult, írogatásból cukrászdába majd a konyhába, a nappaliba végül a hálószobába költözött narcisztikus tükörjátékuk, aminek az volt a lényege, hogy minél mélyebben nézel a másik szemébe, annál jobban látod magad. Soha, senkivel nem lehet ezt ilyen jól, ilyen nyugodtan és mégis izgalmasan játszani.

A gyomorfájás négy-öt hónap múlva kezdődött. Tudta, tudta már, hogy az ilyesmi nem szerelem, a szerelem az jó, ez a gyomorfájás rossz. Különböző fázisai voltak. Egypontos szúrós, máskor tompa, egészen a torokban levő gombóctól le a hasig. Ugyanez a fajta újabban más élethelyzetekben is előjön... néha az émelygésig fokozódik, néha elmúlik magától. Fiatalon szerette ezt az érzést, mindig valami izgalmashoz, valami újhoz, valami élénk dologhoz kötődött.
Vattay, a pszichoanalitikus  mondta először, hogy ez nem szerelem, haragudott is akkor rá. Mit tudhatja... hogy neki mi a szerelem, egyáltalán, Vattayt tekintélye ellenére ebben az egyben nem érezte hitelesnek, hatvan felé járt, amikor ezt mondta, áh.
 De azért megjegyezte a figyelmeztetést, Vattay nem beszél a levegőbe. Most pedig rájött. Rájött, mert Ő ezt is kihúzta belőle, egy majdnem sírós délelőttön rászólt: érezz!  Az érzés pedig csupa bizonytalanság, csupa kontrollálhatatlan, gyomorszorító ingovány.

Szólj hozzá

érzelem szerelem gyomorfájás ingovány nárcisztikus kapcsolat