Zelma kilép a kapun, és 50-100 métert baktat, közben a szeme sarokra szegeződik. Minden lépéssel erősebben figyel, mert ahogy közeledik a sarokhoz, egyre nagyobb az esélye, hogy elkapná még a trolit, ha megjelenik az orra a stopvonal mögött. Nehezen tud kikanyarodni, meg kell adnia az elsőbbséget, és aztán is csak kecmereg, mert mindjárt ott a megálló. Z. élénk karlengéssel jelzi a troli mögött centiző autóknak, hogy ő még átfutna gyorsan a zebrán, a troli után. Elsőajtós a felszállás. Ez növeli Z. esélyeit, bár meg is nehezíti a dolgát. Mire minden egyes felszálló előkotorja, felmutatja a bérletét, kilyukasztja a jegyét, ő végigrohan a keskeny járdaszegélyen. Ha megkerüli a buszmegálló házikót, talán gyorsabban haladhatna, de kikerül a visszapillantó látóteréből. Fut-fut hát lélekszakadva, a szembejövők általában együttérzően előzékenyek. Z. lezöttyen valahova, elteszi a bérletet a cipzáros kiserszénybe, egy rántással becsukja, majd kicipzározza a nagytáskát... Kazal sem dalolhatná pontosabban. Addigra odaérnek a következő megállóhoz, épp a lámpás kereszteződés után. De levágják a sarkot, az átfogón közlekednek reggel errefelé. A zöld sávval osztott úttest első szakaszán határozottan zúdulnak át a többi leszállóval, a második szakaszon már szétszóródnak, feltéve, hogy nem jeges az út, mert akkor csak egy-két nyomsávon osztozik tíz-tizenötödmagával. Az autósok általában beletörődően kivárják, amíg mindenki átkel a tilosban, beleértve a rollerező gyerekeket, kisbicklit, babakocsit kormányzó anyákat, a bőröndöket húzó diákokat és a bevásárlótáskákat vonszoló piacozókat.

Mire átér, jön a busz. A busz mindig jön, nem is egy, néha kettő-három is összetorlódik, nem tudnak kitörni a középre rendezett buszsávból. Ha végül mégis odalavíroz, szélesre tárt ajtajain szemérmetlenül kilóg a busz népe. Nem mozdulnak. A lentmaradók hátrább lépnek, hogy jelezzék, menjen, menjen már a busz a fenébe, engedjen helyet a következőnek, hiszen leszállni nem akar, felszállni pedig úgysem tud senki. Zelma azonban kifejlesztett egy technikát, élére fordulva beáll középre. A lenn állók és a fenn kapaszkodók meglepetten nézik, de általában addig izegnek-mozognak, amig az ajtó becsukhatóvá válik, a következő megálló pedig egy nagy csomópont lesz,  ott megkönnyebbülten kiömlik majd a sok ember.

Az első csepp Zelma, jó nagyot lép, hogy ne lépjenek a sarkába, ne essenek a hátára. Árral szemben halad, izgatott felszállni  vágyókkal kerülgetik egymást. Az óriásvillamosig egy újabb rendőrlámpa, Hungária körút. El kell kezdeni az átkelést még pirosban, mert az utolsó 30 másodperc a kanyarodó autóké. Mire odaérne, addigra azoknak már piros lesz így az elsők közt ér a túlpartra. Balra kell közben húzódni, át és balra.. a tömeg a zebrán ügyeskedik, de Zelma balról kerüli őket, átkel a villamossávot elválasztó járdaszigeten, az óriáskavicsokon és ráfordul a villamosmegállóra. Ott még tart a felszállás, de nem szabad tovább menni. Hiába mondja be a vezető, hogy a jármű minden ajtaját vegyék igénybe, ha ellép a villamos közeléből, megelőzik, félresodorják, és erre sem fér fel. Egy-két megállót féllábon vagy láb nélkül, kvázi a levegőben tölt, mert a lépcsőn nem tud feljutni, de felsőtestét legalább oda kell görbítenie, mert mások is jönnek még. Két megálló, három telik így, mire lazul a közönség, és Zelma megkönnyebbülten újra függélyes vonalat képez saját testrészeivel. Öt megállót megy csak, a leszállás szinte problémamentes. Utána viszont megintcsak bátorság kérdése, mert ennek a megállónak két kijárata van, és az elejétől éppannyian haladnának a végére, mint a hátuljától az elejére. A lépcsőn lazán lesiet, átvág az alujáró sarkánál. A felfelé lépcsőket kettesével szedi, illetve saját találmányát alkalmazva egyik lábával kettőt, másikkal egyet lép... ez olyan már, mint a Magyar-vándor. De lólengésről szó sincs, addig iparkodik, amig elég magasan van a feje ahhoz, hogy lássa, jön-e a villamos. Ha nem jön, akkor is érdemes elől maradni, sokan leszállnak majd, és a célja eléréséhez az első ajtó adja a legjobb alapot. A végállomástól már csak néhány perc séta, jobbkanyar, balkanyar, be a portára. Kulcsot kérni. Rendszerint már elvitték. Zelma felliftezik, közben sálját, sapkáját a táskába gyűri, kiszáll a liftből és kérkedő szégyennel megy el a vezetői iroda mellett. Benyit, lezöttyen a székére. Ilyenkor általában már 8 óra 10 van. Z. megint vesztett.

De nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.