Elképesztően sok arcodat ismerem meg gyors egymásutánban, ráfényképezőnek régi arcokra... mindben ott az előző, másképp az új annyira új lenne, hogy már-már idegen.

Ebből az is következik, hogy a mostaniakban is bennük van a jövőbeli, csak ki kell néznem belőlük.

... aranyat ér? Nekem bizony nem. Vagy nem tudok róla. Amit én látok belőle, az annyi, hogy rohad, penészedik az eper, aztán várhatunk rá újra egy évig, meg azt, hogy nem lehet langyos májusi estéken csavarogni, hűvös van, sötét van és egész nap egy dzsekit vagy még ernyőt  is cipelünk ahelyett, hogy lengén lengedeznénk, ahogy ilyenkor illenék. Fagyit nyalogatva.

Ehelyett éhes vagyok, mint télen, színekre, ízekre éhes, már megettem négy szelet vajas kenyérkét ki tudja hol termett édes, apró paradicsomokkal, bekanalaztam a spárgaleves végét, és még mindig kéne valami ami kényeztetően selymes és édes. A csokit megettem már vasárnap-hétfőn, a sütemény nem az enyém, kekszet enni szúrós dolog, éppen azt a kényeztető érzést ...

Zelma hazaérkezett.

"A sors úgy hozta,   írta egy kedves e-mailben - hogy múlt vasárnap keresztülrohanhattam Velencén. Hálás voltam a jó sorsomnak, bár az a pár óra elég nyűgletős volt. Két város és így a két velencei pályaudvar közti vonatátszállást használtuk ki egy kis kirándulásra, de álnokul nehezedő csomagokkal, tízen, középkorú nők, csoportban, melegben, tömegben, szoros időbeosztással...
Ráadásul mindenütt fiatalemberek ugrottak elénk és állták az utunkat, szelfibotot toltak az arcunkba, vegyük, vigyük, fényképezzük önmagunkat a festői háttérrel. Azon gondolkodtam, hogy vannak, akik számára Velence is csak egy háttér, körítés, egy alkalom, jól áll az arcszínükhöz, az imázsukhoz, mert lényegében nem ...