Hajnalban ébredt. Lia nála aludt, mert utazik, és Zelma kislakásából könnyebb elérni a pályaudvart. Utazik, ami mostanában zűrös vállalkozás, de a fiatalok nem törődnek a zűrrel, és Zelma aggodalmát öreges vacakolásként kezelte. Igaz, ellentétben a menekültek áradatával északkeletre tartott, de a pályaudvaron néha áthatolhatatlan tömeg gyűlik össze élet-utazókból.

Zelma elhatározta, hogy jó lesz ma. Hajnalban még rossz volt, alig aludt, ébresztette Liát, gyümölcsöt tálalt, kivette a hűtőből az útravalót, a szitáló esőre tekintettel előkeresett egy régi sapkát. Liát feszélyezte a gondoskodás, jobban szeretett volna a maga tempójában ébredni és készülni, bosszankodott, morgott Zelmával. Azért eltette a sapkát is, hálás volt a hűtő mélyéről előhalászott IceTea-ért, ő hagyta itt két hete, akkor a nagy hőségben túl édesnek találta.

Még nem volt fél hat, amikor kilépett az ajtón, Zelma még utánakiabált a lépcsőházba, hogy a töltő itthon maradt, de persze feleslegesen, volt Liánál egy másik.  Szerencsére arra már nem futotta a lánya idejéből, hogy visszamorogjon az újabb tyúkanyózásért, sőt, a vonatról küldött egy régi megbeszélt jelet.. elérte, minden rendben.

Még nem volt tehát fél hat, és Zelma már ott állt a mosogatónál, frissen, kávézva, félig megreggelizve, és nekiállt elmosogatni a tegnap esti adagot, a serpenyőt és a tepsiket is, mert persze "felcsapta a konyhát" Liának. Azon gondolkodott, hogy az élet legnagyobb igazságtalansága ez, ő mit meg nem adott volna azért, ha anyja felkel egy ilyen utazás alkalmával. Neki arra kellett figyelnie, hogy fel ne ébressze, és utazásai alkalmával búcsú és útravaló nélkül kattintotta el a zárat. Ezért szerette volna Zelma pótolni magának és nyújtani Liának a gondoskodó reggeli nyüzsgést, mint tudjuk, éppen az ellenkező hatással.

De most már egyedül van, aggódó anyából Zelma lett ismét, aki mosogat, rendet rak, kimos egy adag ruhát, leszed és eltesz egy másikat, nem halogatja tovább, és  felhívja telefonon a a kórházat, ahova valami speciális vizsgálatra utalták. Itt megtorpant a lendület, csak 3 hónap múlva, decemberre kapott időpontot, közben el is fáradt, úgyhogy még beáztatta a fehér nadrágját és visszafeküdt az ágyba. Elfészkelődött és álmodozni kezdett, ahogy mostanában egyre gyakrabban. Kása apukáról, akit már csaknem egy éve nem látott, de most megírta, hogy a jövő héten Pestre jön, legalább egy hétre, és szeretné meglátogatni Zelmát is. Annak idején mégsem vette át a Plázát, pedig micsoda izgalmakat okozott Zelmának, hogy végre visszatér Németországból, kollégák lesznek, vagy barátok, vagy mindkettő.

Rendet kell csinálnom, sőt egy nagyléptékű selejtezés is időszerű.

- Úgysem lesz belőle semmi, jósolta legutóbb Kása apuka. A kacat már csak ilyen, ismerem magamat is, rakod ide-oda, de ki nem dobod. Kása  olyan mérhetetlen melegséggel mondta ezt, hogy Zelma csak napokkal később jött rá, mekkora sértés.

Zelma elhatározta, hogy nem hagyja magát, hogy ma és még a hét végén rendszerez, átrendez, racionalizál, mos, vasal, takarít. Azám, még az is lehet, hogy Kása itt alszik majd, nálam, bizakodott Zelma.

Mindenesetre én nyerek rajta, ha most jó leszek..., csak miért kell nekem ehhez Kása látogatása,  de ezt már félálomban gondolta, mert megelégelve reggeli jóságával, úgy délelőtt 10 óra tájban elaludt.