Mottó: Anyának lenni... középkorúan is varázslatos. Meg persze bonyolult. Néha gondterhelt. De legfőképp varázslatos. Mert aki anya, az nem csak a gyerekei anyja, hanem valamiképp anyja az összes jelenkori és jövőbeni gyereknek.

Tudod egy ideig hallgattam. az ő nagyanyja, vele kell élnie. - vág bele Zelma egy történetbe, csak úgy telefonon. Gondolom türelmetlenül várta már, amig eltalálom azt a simítást, amivel az okost fel lehet venni ügyesen, mert se köszönés, se hogyvagy.

Nem szóltam egy szót sem,  - folytatja felindultan - csak néztem magam elé. Akkor sem szóltam semmit, amikor a biztonsági őr elé állította a gyereket, olyan 3-4 éves szőke kisfiút, hogy tessék megnézni, milyen rossz ez a gyerek! Csak odahunyorítottam a biztonsági őrnek, aki annyit válaszolt nyugodtan, hogy ő nem lát semmi ilyesmit. Aztán halkan, a nagymama felé fordulva még hozzátette: nem ijesztgetünk gyerekeket.

Azt hittem, megnyugszik mindenki, de a kisfiú újabb ötletekkel állt elő, hogy mit vegyen a nagyi, a nagyi pedig megállás nélkül irányítgatta a gyereket, kecsegtette, fenyegette... és akkor sem szóltam még, amikor a mögöttük álló rászólt a kisfiúra: Milyen csúnya vagy, látszik az arcodon a rosszaság. A kisfiú meg sem rezzent, csak felmérte a nőt, és tovább játszották a de vedd meg, de nem veszem játékot. Nehogy megvegye neki, szólt a nagymamára a nő, esküszöm, még ezt is olyan fenyegető hangsúllyal, majd beszállt egy harmadik asszony is, ő is közölte a fiúval, hogy rossz és nagyon csúnya. A kisfiú neki sem válaszolt, csak ránézett, korát meghazudtolóan cinikusan fogadta a kritikát.

Akkor kiáltottam el magam, amikor ez a második nő azt találta mondani a fiúnak, hogy na várjál csak, ott a sarkon a rendőrbácsi. Akkor élesen és pattogósan elkiáltottam magam, hogy ebből aztán elég legyen. A rendőrrel fenyegető nő egy milimákszem pillanatra diadalmas szemvillanással nézett rám, félreérthetett, úgyhogy folytattam: Hagyja ezt abba azonnal! Egy felnőttel is így beszélne, vagy csak azért meri ezt, mert egy gyerekről van szó? Nem magához szóltam... próbálkozott a nő, de én folytattam: Nem, egy idegen gyereknek beszél olyasmit, ami nem igaz. Ő még gyerek, nem tudja magát megvédeni, ezért szólok én. Hagyja abba a fenyegetést.

Szálljon le rólam, így a nő, egy emelettel lejjebbről, csak épp, hogy övé legyen az utolsó szó. Én nem szóltam vissza, a nagymama felkapta a fejét, hogy ővele most mi lesz, de kivárta mindenki a sorát, fizettünk, távoztunk. Véletlenül láttam, hogy 5 kakaós tejszelet és öt nagy Balaton volt a nagymamánál, egy tejszeletet rögtön a kisfiú kezébe nyomott kéretlenül azzal, hogy egye gyorsan, mert mindjárt odaérnek a fagyishoz, addig fogyjon el.  Aztán hazáig majd a fagyit is megeszi.

Hogy ki mit tanult az esetből?
A kisfiú azt, hogy a parányi üvegprizmát is tartalmazó füzet nem érték, csak a fagyi meg a tejszelet.
Az emberek a kiáltásomra nem mertek visszavágni, ez nekem azt mutatja, hogy lassan megértik, egy védtelen gyerekkel sem teheti meg mindenki, amit akar., csak mert lassan halad a sor. és unalma s ott álldogálni.

De én mit tanultam!

- Mit tanultál, Zelma?

Hogy megéri  röviden de velősen, határozottan beszélni.

Ez nagy tanulság volt nekem mára... 

Talán még sóhajtott is egyet, és választ sem várva letette a telefont.