Zelma még soha nem hívott éjféltájban... de ma megszólalt a telefonom,  még éppen villanyoltás előtt.

Elmeséltem neki, hogy elértük a tízezer lapletöltést, hogy tegnap csúcsot javítottunk a valaha volt legerősebb napban is. Valaki vagy valakik 208 oldalt olvastak egyetlen napon.

Ezek nagyon jó hírek, szólalt meg nagysokára. Nem hiába írtuk akkor.

Ezen az "írtuk"-on elmosolyodtam, de lenyeltem a megjegyzést, hogy én írtam... nem illett volna az ünnephez.

Pedig... pedig kicsit zagyva lett az utóbbi évben, nem? És mégis olvassák? Azt hittem, egyre több örömről meg elégedettségről tudok majd beszámolni, de vannak benne... visszaesések.

Ezt, hogy "visszaesések" olyan halkan és befelé mondta Zelma, hogy minden áron valami vigasztalót akartam mondani, de olyat, amit elhisz.

A hegyre sem úgy meredeken megy fel az ember... körbekanyarodik, szerpentint alakít, néha még lefelé is visz az út, néha megmászik közbenső, kisebb csúcsokat.

Ennyi tellett tőlem éjfél előtt.

Most elmúlt éjfél, új nap van, de hogy az hogyan kezdődjön, és a blog hogyan folytatódjon, arra még alszom egyet.

Az már csak később jutott az eszembe, hogy nem kérdeztem meg Zelmát, vajon ő mit akart nekem mondani.