Nellinek észvesztő haja volt, hatalmas csigákban egy nagy kóctömeg, ami mégis valami hihetetlenül nőies rendetlenségben keretezte finom arcát. Talán a nyaka, az volt eléggé hosszú ehhez a hajhoz, vagy nem tudom... fantasztikus volt. Három testvér közül a legfiatalabb, olyan 24-25 éves, én már 27 vagy 28 is talán, micsoda különbség. A mentora voltam, segítettem őt, az újat szakmánk útvesztőiben.

Nelli csupa lágyság és keménység volt, éppen fordítva, mint én, aki tudvalevőleg csupa keménység és lágyság. A különbséget az adja, hogy ki mit hord belül és mit kívül... szakmánk révén beláttunk egymás paravánja mögé és remekül megértettük egymást. Összekötő kapocs volt köztünk az a tény, hogy nekem is göndör volt a hajam, nem észvesztő ugyan, de meglehetős. Külön fejezet volt az életünkben, amikor bevallottuk egymásnak kiskori könnyeinket és a gúnyneveket,. Aki göndör hajat akar, kerülje az 1960-as-70-es éveket, mert akkor csupa röhögség volt ilyen fejjel járkálni.

Ráadásul Nelli újdonász volt, a második munkahelye, az elsőn valami munkásszálló kultúrosa volt, de még észvesztő haja sem volt elég ahhoz, hogy a munkások a kultúrához szálljanak, sikerélmény híján váltott tehát, és jól döntött. Eljött hozzánk, ahol ott voltam én, a 27 éves tapasztalt nő, alig vártam, hogy valakinek továbbadjam öt pályakezdő évem párlatát. Dolgoztunk, dumáltunk, két szingli nő, kötetlen munkaidő, el lehet képzelni a vége-hossza dumálásokat, kitárgyaltuk a munkát, a főnököt, a családunkat és a pasikat is... nem tudom, pasiknak hívtuk-e már akkor is őket, de nagyon bonyolultak voltak, arra emlékszem.

Én anyámmal laktam, Nelli pedig vidéki lány lévén valami távoli albérletben, ezért hamar rájöttünk, hogy valahova be kell ülnünk, mert úgy lehet igazán, felnőtt módjára megtárgyalni az ügyek állását.

Félsz volt bennünk, kocsma kilőve, cukrászda kilőve, presszó... presszó is kilőve, mit lehet megbeszélni egy kávé mellett... de a sörgyáráról híres kerületben volt akkor egy márka-izé. Egy kulturált hely, vadiúj fabútor, vadiúj pincérlányok (akkoriban ezt valahogy biztonságosabbnak találtuk), dizájnos poharak, nosza. Kezdtük pohárral, pár hét kellett az első korsóhoz, ami itt már akkor sem korsó, hanem elegáns nagypohár volt... ittunk, éhomra, mert reggelizni sem az albiban, sem anyai intésre nem volt idő, és mert a kötetlen munkaidőhöz nem járt üzemi ebéd, költségvetésünk pedig szigorú választásra ösztönzött mindkettőnket. Igaz, a sör előtt ittunk egy presszókávét is, amihez egy csini győri kekszet adtak akkoriban, jobb napokon szívecskést fogtunk ki mindketten, szóval üres gyomorról szó sem volt.

Eljött a harmadik hónap, közben átvészeltünk egy felújítást is a csodahelyünkön... és a harmadik hónapban már megbeszélnivalóink a korsó-pohár sörig nyúltak, ami után ugye, hát, igen, a mosdóba kellett mennünk.

Én voltam az idősebb, a tapasztaltabb, nőcisen keresztbetett lábaimat kiegyenesítve talpaimat letettem a laminált parkettára, ráhelyeztem a súlyt is, vagyis lassan felálltam. Körülnéztem a szédítő magasságból, meginogtam kicsit, de délidőben akkoriban senki sem látta... és elindultam mint Karinthy kínai versében. Egyik lábamat tettem a másik után, másikat az egyik után... szerencsére nem volt harmadik lábam, nem tudtam volna hová rakni. Türelmesen ismételve ezt a mozdulatsort, eljutottam a világ végi illemhelyre, szerencsére 10 méter nem volt az út, de nyolcnál biztosan több. Na ott aztán, hát ott aztán... megálltam. Döbbenten meredtem a felújított ajtókra, amikre a dizájnördög cipőcskés sziluetteket ragasztott tájékoztatásul. Volt ottan egy tűsarkú, meg egy otromba fűzős lapos. Tűsarkú még sose volt a lábamon, hát némi töprengés után benyitottam a laposba, bután meredtem a szerencsére üresen meredező piszoárra, gondolkodtam sokat, hogyan tovább, de aztán volt egy klozetajtó és ismerős kuckót találtam mögötte.

Hogy-hogynem a megkönnyebbülés az agyamat is megvilágosította, az egyensúlyomat is kiegyensúlyozta, úgy szaladtam vissza Nellihez, mint a nyúl, hogy elmondjam, micsoda gordiuszi csomót vágtam el én az imént egyetlen sietős mozdulattal. Annyira nevetnünk kellett, hogy gyorsan rendeltünk még egy pohárral... aztán Nelli is kiment, könnyedén libegve, tűsarkúban.