Az ötven éves férfi az általános elbizonytalanodás korszakában él, olyasféleképpen, mint a harminc éves nő. Ezt az elbizonytalanodást nehéz feldolgozni, több évig is eltarthat, ezért megáll egy kicsinyég... pár évig ötven marad a közösségi vagy társkereső oldalakon. Vagy akár 49, és még ideológiát is gyárt hozzá... szeretne a látókörében maradni azoknak is, akik ötvenig keresnek... és utóbb igen sértett, amikor valaki lehazugozza... némi joggal, mert nem is másokat, inkább csak magát áltatja...

Az ötven éves férfi megszeppent. Vajon ő még "standbeli" korban van, vagy menthetetlenül átlendült  a viccesen fura bácsik kategóriájába? Éppen emiatt nagyvonalúan és szívesen barátkozik magánál  idősebb nőkkel, szüksége van a fiatalság érzésére. Sőt, minél fiatalosabb erőben-karban van, annál nagyobb elánnal veti bele magát a jócskán ötvenes nők türelmes, kényeztető és a kellő pillanatban hálásan felvillanó világába, hogy aztán majd hatvan felett újra a harmincas nők felé tendáljon..., harmincas nők ugyanis szóba sem állnak vele, így semmiben nem mondhat csődöt... Kivételt képeznek ez alól a Nagyon Gazdag Férfiak... nekik minden mindig könnyebb, csak akkor üt be a krach, ha elveszítik valahogy a pénzüket, válással, válsággal, lehúzással... Nincs megrendítőbb látvány, mint egy jobb napokat látott hatvanas férfi egyedül, ahogy a bérelt garzonban mohón lapátolja a kiskocsmából, ételgyárból rendelt tarhonyás húst, vagy ingyen utazáson kapva idejétmúlt és szekrényszagú márkás zakóban idegenül ácsorog buszmegállóban, vonatfülkében, míg autója benzin vagy súlyosabb esetben műszaki nélkül porosodik az eladhatatlan garázsban...
A tél még hagyján, dinamikus színű anorákokba bújtathatja a sorvadó - ráncosodó izmokat, különösen szerencsés esetben jól áll neki a fekete sísapka, amibe fázósan kopaszságát rejtheti... . A tavasz problémásabb, a böjti szelek idején el kell dönteni, hogy "öregapám sipkája" szövetből,  vagy az ugyancsak dinamikusnak tűnő, valójában nevetséges baseball fazon. Semmi gond nem lenne, ha szépen őszülő és jól öltözött, korban hozzáillő asszony mellett lépkedhetne a Tescoban vagy a kisvárosi múzeumban, színházban, hangversenyen. Egyedül azonban sehogy sem jó... rosszul áll, férfiatlan és nyámnyila dolog az öregedés.

Az Örök Agglegények jobban kiismerik magukat ebben az öngondoskodó világban... főznek, sőt befőznek, eperlekvárt és kecsapot... egyeseknek mindenre külön árusuk van, kikben vakon megbízhatnak, a legszebbet és legjobbat kapják a piac nőtársadalmából kiragyogva, mások keményen megharcolnak érdekeikért a kofákkal olyanféleképpen, ahogy valaha a főnökükkel vívtak. Megszokták az önállóságot, jó esetben vigasztalja őket a tudat, hogy sohasem bújtak papucs alá, s rutinosan szemet hunynak afelett, hogy mit veszítettek ezenközben.
Ők tehát fontoskodnak, nyüzsögnek és szerveznek, beosztva erőt, időt és pénzt, jól tudják, hogy arra csak ritkán számíthatnak a mai világban, hogy ezüsthajú Szindbádként kosztolhatnak finoman udvarolva hervadó szépségeknek.

A hervadó szépségek, a középkorúságukból lassacskán majd kifelé baktató nők ugyanis ezenközben kirándulnak, színházba és edzőterembe, uszodába járnak, vagy a félkarjukon unokát rázogatva összerittyentenek egy háromfogásos ebédet a fiataloknak, amit azok dobozokban visznek el vasárnapra, ... fáradtak az egész heti munkától. Minderre akkor is képesek, ha egész héten maguk is dolgoztak... . Nyugdíjasként húzóstáska falanxba rendeződve járnak mindenhová... nagyasszonyosan felvágott fejjel, szembeszéllel dacolva.

Zelma  félúton ötven és hatvan közt tétovázik, nem tudja, maradjon-e még "nőiesen" a farmeres-dzsekis gyorsléptű korszakában, vagy vállalja a komótos-férfias elkényelmesedést  és idegenül nézdegéljen körbe-körbe... esetleg öngondoskodó agglegény-életre szánja el magát.