Egy ujjheggyel sem...
Messziről észrevette, ahogy jött szemben azon a széles úton, minden porcikájára az ismerősség jóérzésével nézett. Póló és nyári nadrág volt rajta, játszottak az anyagok a puszta bőrén. Aztán odaért, egészen közel... és megdöbbent, mert mintha tejüvegen át látta volna. Ott volt, ő volt, minden vonása ismerős volt, azt se mondhatná, hogy az egész ember valahogy idegen lett volna... csak, mintha tejüvegen... mi adja ezt a hatást? Az érinthetetlensége. Zelmának, amit nem lehet megérinteni, az nincs. Ő az, aki a jeges vízbe is belemártja az ujját, megsimítja a fa kérgét, falat, téglát... mohos követ, az embereket is... csak Őt nem lehet, most nem lehetett. És még azt sem tudta, miben bízzon, hogy egyszer majd megint lehet, vagy ...
Ha megadtam volna