Z. fellázadt, éppen másfél éve, amikor Gábor lakásából - vagyis a közös lakásból - elhozott néhány bőröndnyi női holmit... fellázadt a műanyagborítású tusfürdők ellen. Más kérdés, hogy éppen eljött volna az ideje a tusfürdőzésnek, hiszen a kis lakásban csak zuhanyozni lehetett, de annyi szép és különleges szappant talált egy szekrényben félretéve, hogy megfájdult a szíve. Nem holmi Fa szappanokra meg zöldalmákra lelt, nem, mindenféle nemes és simogató franciákra, részben még az édesanyjától, részben kedvenc rokonától, aki ugyancsak az édesanyjától kapta ajándékba még a hetvenes években. A szappan azonban nem romlik, míves kagylóformáját is megőrizve érintetlenül várta sorát a szecessziós dobozfedél alatt. A dobozon ugyancsak kagylóból kilépő lány- és fiúalak, nyilas ámorkák veszik célba őket minden oldalról. A nagydobozon is ez a pasztellszínű rajz. Jojoba olaj, ez is rá van írva a negyvenéves dobozkára, meg egy történet, ami szerint a jojoba olajat egy növényből nyerik, amire az indiánok találtak rá Arizonában. Ma ezt a szappant választotta, a sok közül. Kivette a középső, kisdobozt, csak egy maradt benne. Olyan lesz, mintha anyám és a nagynéném egyszerre simogatnának, gondolta. Furcsa módom Zelmának mostanában nem a férfi-gesztusok hiányoztak, abban volt annyi része, amennyit gondolt, hogy jár neki ebben az életkorban, gyereki szeretetben is Lia révén... a szülői, a mindent elfogadó és simogató szülői szeretet hiányzott. Ez anakronisztikus, mosolygott magán... habár sok kortársamnak él még az anyja... . Még jó, hogy itt az anakronisztikus szappanom, szávón kokijjázs - ejtette ki hangosan a francia szót.