Hajnalban ébredt. Lia nála aludt, mert utazik, és Zelma kislakásából könnyebb elérni a pályaudvart. Utazik, ami mostanában zűrös vállalkozás, de a fiatalok nem törődnek a zűrrel, és Zelma aggodalmát öreges vacakolásként kezelte. Igaz, ellentétben a menekültek áradatával északkeletre tartott, de a pályaudvaron néha áthatolhatatlan tömeg gyűlik össze élet-utazókból.

Zelma elhatározta, hogy jó lesz ma. Hajnalban még rossz volt, alig aludt, ébresztette Liát, gyümölcsöt tálalt, kivette a hűtőből az útravalót, a szitáló esőre tekintettel előkeresett egy régi sapkát. Liát feszélyezte a gondoskodás, jobban szeretett volna a maga tempójában ébredni és készülni, bosszankodott, morgott Zelmával. Azért eltette a sapkát is, ...

Amikor terhes voltam, a járdán, egy utcasarkon belémszaladt  egy biciklis. Egy 10-14 év közötti fiú. Jó sebességgel jött, nekem az első reakcióm az volt, hogy a hasam védelmében ellököm magamtól a vasat, de közben - villanásnyi idő volt az egész - realizáltam, hogy egy gyerek, és hirtelen megváltozott a mozdulat: csak távol tartottam magamtól, de nem löktem el, szilárdan fogtam, hogy ő se essen el... Mert egy gyerek...  Láttam a szemén, ő is nagyon megijedt, az ő arcán is végigfutott minden egy pillanat alatt... Valamit mondtam, hogy körül kell nézni,mert így magát is, mást is veszélyeztet, de csak fél mondatot, mert láttam a szemében a hálát, nem is feltétlen nekem volt hálás, hanem a sorsnak, hogy ezt megúszta...