Amikor terhes voltam, a járdán, egy utcasarkon belémszaladt  egy biciklis. Egy 10-14 év közötti fiú. Jó sebességgel jött, nekem az első reakcióm az volt, hogy a hasam védelmében ellököm magamtól a vasat, de közben - villanásnyi idő volt az egész - realizáltam, hogy egy gyerek, és hirtelen megváltozott a mozdulat: csak távol tartottam magamtól, de nem löktem el, szilárdan fogtam, hogy ő se essen el... Mert egy gyerek...  Láttam a szemén, ő is nagyon megijedt, az ő arcán is végigfutott minden egy pillanat alatt... Valamit mondtam, hogy körül kell nézni,mert így magát is, mást is veszélyeztet, de csak fél mondatot, mert láttam a szemében a hálát, nem is feltétlen nekem volt hálás, hanem a sorsnak, hogy ezt megúszta...