- Érdekes, amíg vezető voltam a Plázában, a gyerekjátszóban, addig sokkal szebb ruhákat hordtam... legalábbis akkor nagyon dicsért mindenki.

Ezúttal én tettem le gyorsan a telefont, nem vártam meg, amíg sírásba hajlik a nevetés.

Néha villanásokra, mintha én lennék, ilyenkor a szám is tele van malterral, le kell ráznom a védő-ártó vakolatot. Mintha naponta próbára tenne Valaki, a Nagy Testvér vagy nem tudom, az értelmetlen akarat, hogy meddig maradnak még szilánkok belőlem.

Nem olyan nagy dráma ez, és mások is így járnak, mondták, és így járnak tényleg, jaj, és még hogy és hányféleképpen... de szeretném, ha Úgy Járva is megmaradnának belőlem a szilánkok, sőt híznának is, ...

... amíg már újra énből vagyok, csak sápadtlila zárványok mutatják, hogy majdnem elvesztem egy gépezet mélyén.