Z. kavarodásban
Össze vagyok kavarodva - írta Z. egy éjszaka. Reggel találtam meg, és fogalmam sem volt, hogy vajon még mindig tart, vagy pillanatnyi hangulata már elszállt.
Mi a kavarodás? - ennyit azért mégis megkockáztattam.
- Apám korabeli emberek, ugyanaz az őszes nyírt bajusz-szakáll, amit a kopaszodó ötvenesek növesztenek.
Meg anyám arca a tükörben, ahogy fogat mosok, fésülködöm. Meghaltak 60 évesen,én meg lassan utolérem őket. Már mindjárt 56 vagyok,de lényegében inkább 46.
- Ja, meg 36 meg 26... vigyázz, Zelma, mert a végén még 6 leszel.
Néha csak 6, igen... mondom, egészen meg vagyok kavarodva! - ezt az egy mondatot már telefonon mondta. Felhívott azért, hogy ezt az egy mondatot hangosan kimondja.
Aztán elindult dolgozni, ...
Zelmának ellenálló lelke van, jól vigyázzon, aki le akarja beszélni valamiről. Már óvónő is úgy lett valaha, hogy többen is megkérdezték: csak óvónő? Nem tudnál legalább tanárnő lenni, Zelmuska? Ettől a falnak ment, aztán kedvesen, türelmesen, hol emelt, hol visszafojtott hangon untig magyarázta, hogy 5 évesekkel foglalkozni nem kevesebb, mint 15 évesekkel, és addig magyarázta, magyarázta, amíg magát is meggyőzte, óvónőnek lenni gyönyörű. Ha valaki nem zelmuskázott, csak elcsodálkozott, akár lelkes történeteket is kapott az óvodások romlatlan nyíltságáról, leplezetlen érzelmeiről és iskolázatlan éleslátásáról. Mesékről. Úszásról. Nagy kirándulásokról, csigabigákról és suszterbogarakról, akiket csak az óvodások ...