Mostanában az arcát nézi a tükörben. Az elmúlt hónapokban igencsak lenyúzódott. Négy kisebb műtéte volt, mindannyiszor a fején, nem csoda, hogy kutatóan nézi a tüneteket, várja a visszarendeződést. Az első után egy sötét vonal maradt a jobb szeme alatt, várta-várta, hogy talán múlóban levő véraláfutás, de aztán a vonal ottmaradt. Azt hitte, mindenkinek feltűnik majd, de mindenki dicsérte inkább, ó, látszik, hogy ki vagy pihenve, azt mondták. Le is fogyott, elővette a 4 éve félretett fekete farmert, érdekes volt újra egyenesszárút hordania a skinny után. Később visszahízott egy kicsit, most a fekete farmerek közül egyik nevetségesen nagy, a másik olyan muffinosan szűk. Biztosan nem tesz jót az alaknak  ez a sok váltás, gondolta. Ráadásul a dereka vastag maradt, csak a pocija lett laposabb, de az meg kit érdekel, ha egyszer nem lett egészen lapos.
Másodjára a szája környékét nézegette.  Mandula már a 25 éves érettségi találkozón azt mondta, sorvad...  Akkor még semmi sem volt. Vagy Mandula orvos-szeme és hideg tárgyilagossága már akkor is...? Régi fényképeken kellene ellenőrizni. Mindenesetre határozottan egyre kisebb, erélytelenebb az álla.
A harmadik műtét csupa sikert hozott, csak ő tapogatta naponta többször mutatóujjaival a hegeket.  Hol a bal szemén, hol a jobbon érezte nagyobbnak. A kis rezidens doktornő a varratszedéskor azt mondta, ne izguljon. Akkor úgy érezte, már miért is tenné. A tükörben csak annyi látszik, hogy szebb lett a tekintete. Meg kell próbálkozni a tartós szempillafestéssel, az ember azt erősítse, ami jó, sóhajtotta magának.

A legutóbbi, legutolsó tortúra után cipóra dagadtan simult ki a jobb orcája, de ahogy lappad, ráncosabb, mint volt.
A fenébe.

Gyorsan odaszaladt a nagytükörhöz, hogy ellenőrizze, de a barackszínű pólóban és a szűrt természetes fényben határozottan jól nézett ki.

Vagy csak megszoktam már ezt az öregesebb arcomat? - nyugtalankodott tovább.