14 évesen nagyon hittem még az örök hűségben. Mint notórius elvált szülők - mi több, elvált nagyszülők - utódja, valami új modellt szerettem volna bevinni a családunk történetébe.

Azt sajnálom, azt a hitet, hogy a legelső - az utolsó, az örök.

Mint reálpolitikus, elég könnyedén odahagytam, amikor látszott, hogy ez így nem stimmel...

Abban sem hiszek már nagyon régen, hogy ez lehetséges (mármint egyetlen-egy-igaz-hű-szerelem-egy-életen-át...), és abban sem, hogy szükséges, vagy hogy jó...

... de akkor mi a fenét sajnálok én?