Zelma egy idő után remekül tudott a sorok között olvasni.  Addigra ugyanis megtanulta, hogy mindenki arról beszél, ami valójában nincs...

Jól emlékezett még arra az időszakra, amikor segített Melindának lakást keresni... aki úgy hirdette, hogy napfényes lakás, az a helyszínen, egy barlangszerű lyukban is esküdözött, hogy nyári délutánokon igenis besüt a nap a fürdőszoba ablakán.

A jó közlekedésűnek hirdetett háztól a harmadik kisutcában volt egy busz, ami elvitte egy nagyobb utcáig, amely már tényleg a kis külterületi főtérbe torkollott... . Az olcsó lakásnál tudtak az eladói öt drágábbat, a tágas szobákkal rendelkezőnek a hálójában csak keresztben fért el a franciaágy... úgy azonban akár négy személyes is:). 

A társkeresők... nem különben. A "személyesség híve" kéthavonta ért rá, igaz, a két találka közt nem telefonált és nem is mailezett, úgyhogy valami igazság volt a szavaiban.  A lakásra vágyó számkivetettek családiasnak hirdették magukat. Az "érzéki"  remek történeteket mesélt volna korábbi hódításairól, de Zelma nem hallgatta meg.

Az okos nőt keresők kis csapata volt a legszórakoztatóbb, nekik be sem állt a szájuk, persze mégiscsak más, ha valaki okosan hallgat... .

Vajon milyen lehetek én? Gondolkodott egy kicsit, és mohó kíváncsisággal olvasni kezdte saját adatlapját.