2016. feb 29.

Hyacinth - még egy esély

írta: zelmavagyok
Hyacinth - még egy esély

Amikor rámjött újra a lakásszépítés, nem csak vadiúj kókuszlábtörlőt, ágytakarót meg kispolcot vettem, hanem az élelmiszer-részlegben egy jácinthagymát is. Hajtatottat. Kimagaslott a többi közül a választottam, meg a színe is sötétebb volt. Ezen egy kicsit eltöprengtem, de végül bátran megvettem azt az egyet, amelyik kilógott a sorból.

Halványkék műanyagcserépbe ültettem, hozzáillő kis alátányért is találtam a kincseim között.

Szigorúan csak alulról locsoltam, gondosan, naponta. Védett helyre tettem, mert kiolvastam, hogy se huzat, se meleg, se hideg nem érheti.

Imádtam nézegetni.

Különös volt látni, hogy a zöldizmos kis bugából hogyan lesz apránként kék virág. Először egy szemecske nyílt ki, szinte látni lehetett a szirmok pördülő mozgását. Aztán másnap még három, negyednapra teljes pompa.Csupa illat.

A lábtörlő elveszítette már szűzies ártatlanságát, az ágytakaró elsüllyedt az egyebek közt, a polcot még ki sem csomagoltam, a jácint bizonyult a leginkább életminőségjavító beruházásnak.

De aztán egy hét múlva elkezdett a virág görbülni-dűlni, akárhogy forgattam fénybe meg fény ellenébe, egyre inkább lógatta a fejét. Végül el is törött. Mire hazajöttem, külön állt a cserépben a leveles növényke, mellette kóláspohárból rögtönzött vázában a virág.   

Nem esett jól.

Törekvéseim megcsúfolását láttam benne.

De nem tudom, mi van az emberben, milyen remény-villanások dolgoznak, mert bánatom közepette belenéztem oda, a mihasznává vált levelek közibe.

És ott volt, egyszerre szerényen és jelentősen, bár egészen zölden...

még egy virág!

Ilyen is van? Most újra kezdődhet a növekedés, bimbózás, virágbaborulás, ugyanazon az tavaszon még egyszer.

Mindössze 149 forintért.

Csoda, ha évek óta nem veszem meg a hiányzó kanapét?

Szólj hozzá

újrakezdés Jácint