Orfeusz, amikor már annyi balszerencse közt és annyi bravúr után végre megtalálta Euridikét, és ígéretet kapott rá, hogy kivezetheti őt az alvilágból vissza a fénybe, az élők közé, csak egyetlen feltétel volt, és elbukott.

Mindössze annyit kellett volna tennie, hogy nem néz hátra a lányra, csak halad előre, amíg fel nem érnek...

Zelma nem ismerte eléggé a történetet ahhoz, hogy tudja, miért.

Miért nézett hátra Orfeusz?
Vajon gyönyörködni akart Euridikében?
Vagy...

Úgy érezte, ragacsosan bénítólag hat rá ez a történet, mintha máris elbukott volna ő is.  Mert ő visszanézne, egészen biztosan visszanézne... ahogy eddig is mindig visszanézett ... nem a gyönyörűség, hanem a bizonyság kedvéért... ez az állandó megbizonyosodás, ez maga a pokol.

Zelma tudta, ha valamin, ezen dolgoznia kell, mert soha, semmire nincs bizonyság... lám, Euridiké és Orfeusz pontosan abban a pillanatban veszített el mindent, amikor... 

Egy ideig szinte önmarcangolóan gondolkodott ezen Zelma, mintha ő lenne Orfeusz, aki kettejük vesztét okozta... , aztán eszébe jutott, hogy mégis, talán ez a feltétel, ez volt pokolian képtelen.