Néhány nap múlva továbbfejtegettük, hogy is van Zelmánál ez a gyanú... miért is gyanús magának.

... szóval, ha körülnézek, hol is vagyok most, hol tartok, akkor bizony azt látom, valami hulláma ért el az "öregedésnek".
Nem külsőleg, hanem úgy egészemben.

Nem az egészségről van szó, én 23 és 30 éves korom közt nagyon beteg voltam, aztán elmúlt... vannak persze megrendülések, de ezek önmagukban nem okozhatják ezt a lassú, de átfogó távolodást.

Nehéz megragadni, hogy hol lakik bennem ez az érzés... távolabb léptem egy kicsit sok dologtól, amit eddig fontosnak tartottam, amiért éltem-haltam.

Megértőbb vagyok a gyarlóságokkal, bizonytalanabb a saját igazamban.
Leszűkült az alap-és megfellebbezhetetlen értékek köre. ...

14 évesen nagyon hittem még az örök hűségben. Mint notórius elvált szülők - mi több, elvált nagyszülők - utódja, valami új modellt szerettem volna bevinni a családunk történetébe.

Azt sajnálom, azt a hitet, hogy a legelső - az utolsó, az örök.

Mint reálpolitikus, elég könnyedén odahagytam, amikor látszott, hogy ez így nem stimmel...

Abban sem hiszek már nagyon régen, hogy ez lehetséges (mármint egyetlen-egy-igaz-hű-szerelem-egy-életen-át...), és abban sem, hogy szükséges, vagy hogy jó...

... de akkor mi a fenét sajnálok én?