Gyanús vagyok magamnak - hívott Z. ma reggel. Szombaton, korán reggel... mi lelhette vajon?

Mi olyan gyanús, Zelma?

Nem szeretnék se rendet csinálni, se rendetlenkedni többé.

Nem hetykén mondta, inkább halkan, bár magában a kora reggeli hívásban volt egy kis provokatív jelleg.

Mit nem akarsz? Hol nem akarsz?

Mások életében rendet csinálni - válaszolta.

Néha azért összeszorul a szívem, ha meghallgatok egyeseket. De hátha megvan a maguk igazsága, külön szempontjaik... nem rám várnak, hogy kiokosítsam őket.

De... rendetlenkedni sem szeretnék - folytatta. Elképedek azon, hogy még pár éve is milyen hajmeresztő dolgaim voltak.

Egyáltalán  - mit szeretnél?

Nem tudom. Csak úgy élni.

Egy kicsit rendetlenkedni is talán... ...

Zelma elgondolkodva nézte a kis cserép virágot. Még Zelma napra kapta... január 23-án. Mélykék primulák. Sok bimbó is volt rajta, azóta azok is kinyíltak, fehéres-halvány árnyalatúak. Lassan ők lesznek a többség, ahogy hervadnak a virágüzleti sötétkékek. Érdekes ilyen tarkán... Zelma azon gondolkodott, hogy ez az alkalmazkodás csúcsa egy ilyen növénykénél, vagy ellenkezőleg, éppen alkalmazkodási képtelenség.

Mifenének ilyeneken gondolkodni, ha olyan, hát olyan. Örülj, hogy van. Egyáltalán, minek kell mindenen gondolkodni? Ezeket kérdezném Zelmától, de nem hallgat meg. Csak idepöttyint egy kérdést, egy gondolatot... aztán nem válaszol a mailre vagy elköszön gyorsan és leteszi a telefont. Pedig erről kéne beszélnünk inkább ...