Elrúgom magam, mint medence szélétől, a megszokásoktól, mindenféle bántódásoktól és  bántásoktól, lélekkel átitatott ész leszek, ésszel átszőtt lélek, jelen leszek és közben nagyon távol... távol leszek jelen. Megtartok persze minden madzagot és cérnát, amik ide-oda és gúzsba kötnek, de naponta meghúzom egy kicsit mindegyiket, amíg olyan lazák lesznek, amilyennek szeretném őket. Álmaim bátorságát nem adom fel ébren sem, és ledobom mind az álarcokat. Megpróbálok civil lenni, civil ember bárhol is, civil, aki érez és gondolkodik, mert ha nem, megöl, megfojt a naponta rám rakódó cinizmus.

Hát, hajrá nekem.